A Veszprém és soron következő riválisa is százszázalékos három forduló után, mindketten nyerni tudtak az előző idényben finalista spanyol Atlético Madrid otthonában. Ennek tükrében a mostani összecsapás nagyban befolyásolja a csoport első helyéért folyó harcot, és ezzel együtt a kedvező kiemelési pozíciót a kieséses szakaszra.
A magyar bajnok számára erőt adhat a vasárnapi madridi drámai diadal, valamint Nagy László szenzációs támadó- és védekezőjátéka. A Kiellel érkezik majd az elmúlt hat szezont Veszprémben töltő és a helyi közönség szimpátiáját élvező szerb átlövő, Marko Vujin is.
A klub honlapjának a kapus Fazekas Nándor elmondta: nagyon nehéz meccsre számít, a Kiel magabiztosan menetel, és mindenhol könnyedén nyert. Ha csapatának sikerülne a győzelem, úgy tavasszal elkerülhetik az igazán komoly ellenfeleket.
Az irányító Császár Gábor úgy véli, a madridi sikerrel kicsit levették a vállukról a terhet, és felszabadultan várhatják a Kiel elleni találkozót. „Ők talán annyival vannak jobb helyzetben, hogy kisebb volt a mozgás nyáron a csapatukban. Hasonlóan a vasárnapihoz, ismét egy végsőkig kiélezett meccset várok” – tette hozzá Császár.
A balszélső Iváncsik Gergő szerint akkor lesz esélyük a német sztáralakulat ellen, ha igazi csapatként tudnak küzdeni, a védelem pedig kőkemény lesz. „Ha ezek teljesülnek, akkor a közönség segítségével folytathatjuk jó szereplésünket a BL-ben” – jegyezte meg Iváncsik.
A Szeged vasárnap bő egy félidőn át tudta tartani a BL-negyedik német Füchse Berlint, most pedig a roppant kellemetlen stílusban játszó Dinamo Minszkhez látogat. A fehérorosz együttes otthon döntetlent ért el azzal a szlovén Celjével, amely a nyitókörben legyőzte a Tisza-parti gárdát, az előző fordulóban pedig csupán minimális különbségű vereséget szenvedett Barcelonában.
Skaliczki László gárdája szerda délután megérkezett az eső áztatta Minszkbe, és a repülőtéren – a délmagyar.hu beszámolója szerint – kellemetlen fogadtatás várta. Itt derült ki, hogy hiába van a szegedieknek nemzetközi biztosításuk, az országba belépéskor kötelező egy másik biztosítást is – fejenként két eurósat – kötni. Közel egy órán át tartott ez a procedúra, és a csapat utána foglalhatta el szállását.