Nincs még egy ilyen nemzet a féltekén

Egy-egy arany- és ezüstéremmel a magyar tekeválogatott tagjai megkezdték a medálgyűjtést a lengyelországi Lesznóban zajló világbajnokságon.

BuL
2012. 10. 25. 9:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nem olimpiai sportágak sajtószolgálatának csütörtöki tájékoztatása szerint a dobogó legmagasabb fokára Kiss Norbert állhatott fel, aki a kétszer húsz gurításból álló sprint kategóriában győzött. A Szegedi TE versenyzője a döntőben azt a szerbiai Robert Ernjesit győzte le, aki ugyancsak a Tisza-partiakat erősíti.

– Igyekeztem kizárni a körülöttem lévő tényezőket, és úgy játszottam, mint az év bármely mérkőzésén. Nagyon várom a 2013-as csapat-vb-t, mert hazai közönség előtt még nem szerepeltem világbajnokságon – mondta az eredményhirdetés után Kiss, akinek ez volt a negyedik világbajnoki aranya (2 csapat, 1 összetett egyéni és a mostani sprint).

Vegyespárosban a Sajermann Nóra, Kiss Tamás duó is közel állt a győzelemhez, de végül „hirtelen halálban” kikaptak a horvát Ana Bacan, Mario Musanic kettőstől.

Jövőre Magyarország látja vendégül a világ legjobbjait, ugyanis a 2013-as csapat-világbajnokságot Zalaegerszegen rendezik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.