Magától értetődő, hogy a mérkőzés egészen más ingert jelentett a két fél számára. A veszprémiek öt nappal korábban, múlt vasárnap Madridban az Atléticót 27:26-ra verték, és a tavalyi BL-szezon második helyezettje után csütörtökön a címvédőnek is bizonyítani akarták, hogy most már ők is a kaszt tagjai. Sikerrel tették, 31:30-ra győztek, ám ettől még a kieliek nem indultak meg bánatukban a Balaton felé. Bár legutóbb tavaly október 9-én maradtak alul a nemzetközi porondon – a Montpellier kerekedett felül 24:23-ra –, tehát a BL egyenes kieséses szakaszát is veretlenül harcolták végig, az ő olvasatukban nem történt nagyobb baj, mint hogy egy oda-visszavágós kupacsata idegenbeli nyitányán egy góllal kikaptak. Mert igaz ugyan, hogy a BL-csoportokban hat csapat tülekszik, de a Kiel itt másnak nem ad pontot, csak a Veszprémnek, így ha otthonában legalább két góllal legyűri, holtbiztos első.
Az izlandi vezetőedző, a sajtótájékoztatóra öltönyre váltó Alfred Gíslason öltözetéhez illő eleganciával sorolta a kliséket: mindig nagy élmény Európa egyik legtüzesebb hangulatú csarnokában játszani, fantasztikus meccs volt remek ellenféllel, de egy pontot igazán szerezhettek volna. Csak szűkebb körben, nem hivatalos jelleggel méltatlankodott kicsit, akkor is csupán a véghajrá történései miatt: „A bíróknak előbb passzív játékot kellett volna jelezniük a Veszprém utolsó akciójánál, ha mi három másodpercig támadhattunk, abba bele kellett volna férnie a kapusunk hosszú indításának, mégis jelzett a duda, ráadásul időn túli hétméterest kellett volna ítélni a javunkra, mert egyértelmű szabálytalanság történt” – sorolta olyan szenvtelenül, mintha nem is vesztes edzőként, hanem játékvezető-ellenőrkénk értékelne.
A veszprémieken egészen más okból érződött némi távolságtartás: nem akarnak túl korán örülni. Carlos Ortega, a kollégájával óriási taktikai csatát vívó spanyol mester például beérte annyival: „Ahhoz képest, hogy nálunk új az edző, a játékosok egy része, tehát a csapat, fantasztikus mérkőzést vívtunk a tavalyi BL-idény legjobbjával. Ugyanúgy, mint Madridban, most is megmutattuk az erőnket Európának, de nagyon sokat kell még dolgoznunk.” Ugyanezt hangsúlyozta a madridi 10 után ezúttal 9 gólt vágó Nagy László is, bár hozzátette, a boldogságuk most „természetesen határtalan”. Az ezúttal epizódszerepre kényszerülő Gulyás Péter bezzeg úgy fogalmazott: „A kispadon ülve alig hittem a szememnek, hogy így tudunk kézilabdázni. Nagy Laci szenzációs volt az utóbbi két mérkőzésen, hozzá kell felnőnünk.”
„Jó úton járunk”
Fazekas Nándor a második félidőben bemutatott védéseivel ezt már megtette. Amikor megkérdeztem tőle, a régi veszprémi játékosok világképét mennyire rendezi át, hogy öt napon belül mindkét tavalyi BL-döntőst legyőzték, klasszis kapushoz illően még mindig hárított: „Természetesen sokat jelent, fontos visszaigazolása annak, hogy jó úton járunk. De még mennünk kell rajta előre, mert ennek az útnak nagyon messze van a vége.”
Remélhetőleg igen. Akár a Final Fourban. Afelől természetesen kétség sem lehet, hogy az MKB Veszprém továbbjut a csoportjából, méghozzá minimum másodikként. Az elsőséghez Kielben minden eddigit felülmúló bravúrra lenne szükség, ha ez elmarad, másodikként a nyolcaddöntőben az egyik csoportharmadik, majd a negyeddöntőben valamely első jönne szembe. A Kiel bizonyára nem, hiszen saját hatosából senki sem kap ellenfelet, úgyhogy háromesélyes a randevú: az A csoportból a Flensburg, Hamburg, Csehov trió bármelyike fut is be, verhető, a C-ben nincs a mai MKB-hoz mérhető vetélytárs, a D-ben viszont ott van a Barcelona.
Persze nagyon korai még riadozni a Barcától, legközelebb november 18-án kellene nyerni a svéd Sävehof otthonában (az Atlético Madrid szerdán itt is elhasalt 35:30-ra). Illetve még azt megelőzően, szombaton az NB I-ben Orosházán. Úgy néz ki, az is sikerülni fog.
