A Real Madrid portugál támadója, aki a France Football hétfői számában nyilatkozott, eddig egyszer, 2008-ban érdemelte ki az elismerést – amelyet 2011 óta a szövetségi kapitányok, csapatkapitányok és szakújságírók voksai alapján ítélnek oda –, azóta azonban háromszor is nagy ellenlábasa, az FC Barcelonát erősítő Lionel Messi győzött.
„Ha lehetne, saját magamra szavaznék, és hiszem, hogy minden játékos így tenne – jelentette ki a francia szaklapnak Ronaldo, aki amúgy a portugál válogatott csapatkapitányaként szavazásra jogosult, majd így folytatta: – Az viszont biztos, hogy valamelyik Real Madrid-futballistára adom a voksomat.”
Nem a pénzért focizik Ronaldo
Ami a legjobb trénert illeti, Ronaldo nem hagyott kétséget afelől, hogy nála honfitársa, a Real Madrid vezetőedzője, José Mourinho a nyerő. A csatár egyúttal kijelentette, hogy őt „fárasztja” mindenfajta hasonlítgatás Messivel, és megítélése szerint a közte és az argentin labdarúgó közötti rivalizálást csak a sajtó provokálja.
„Ő olyan játékos, aki nagy tiszteletet érdemel, nincs vele semmilyen problémám – mondta, majd a gondolatsort ezzel zárta rövidre: – Nem szeretem, ha bármely más futballistával összevetnek.” Ronaldo az interjúban cáfolta, hogy túlságosan is egyénieskedő lenne, és a médiát okolta azért, hogy egy önző játékos képét alakította ki róla. „A túlzott alázat nem jó dolog – jelentette ki ugyanakkor, egyúttal hangoztatva: – Nem a pénzért vagyok labdarúgó, hanem mert szenvedélyesen szeretek futballozni és imádom a futballmezt.”
A FIFA-Aranylabda szavazás három dobogósának nevét november 29-én hozza nyilvánosságra a világszövetség, majd a győztest január 7-én jutalmazzák.