Janics egyetlen hónapot sem fog kihagyni?

Andrian Douchev kijelentette: felesége – függetlenül attól, hogy a magyar szövetség nem adta ki az engedélyét – jövőre is indulni fog nemzetközi viadalokon.

BL
2012. 11. 30. 10:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Natasa 2013-ban is versenyezni fog! Az MKKSZ nem fogja kiadni a versenyzési engedélyét, de nekünk megvannak a legitim módszereink, hogy joga legyen a fellépésekre, s bízom benne, hogy a szerb állam is segíteni fog ebben" – idézte az újvidéki Magyar Szó internetes kiadása a bolgár szakembert, aki hangsúlyozta: nem fogja megengedni, hogy felesége egyetlenegy hónapot is kihagyjon, mivel az a tervük, hogy a 2016-os riói olimpián ismét dobogóra álljon.

Janicsnak hiányzott a kislánya

Erről azután beszélt Andrian Douchev, hogy a háromszoros olimpiai bajnok kajakos csütörtökön Az én sportolói utam címmel előadást tartott a belgrádi Testnevelési Egyetemen. A 30 éves sportoló az egyetemistáknak elmondta, hogy idén az volt számára lelkileg a legnehezebb pillanat, amikor nem engedélyezték, hogy a londoni ötkarikás játékok ideje alatt egy szállodában lakjon kislányával, Milanával.

„Az olimpián az aranyérem megszerzése volt a célom, s hogy ez nem sikerült, azért történt meg, mert a kislányom nem volt velem. Ez lelkileg nagyon megviselt. Igaz, hogy nyertem egy ezüst- és egy bronzérmet, de ez nem az volt, amit szerettem volna” – fogalmazott Douchev-Janics Natasa.

Villámgyorsan honosítanának

A magyar–szerb kettős állampolgárságú versenyző szeptember 27-én jelezte az MKKSZ-nek, hogy Szerbiában akarja folytatni a pályafutását, mert férje állást kapott a Szerb Olimpiai Bizottságtól, és szeretnék egyben tartani a családot. Az MKKSZ felkészülési hozzájárulás címén 150 ezer eurót (42 millió forintot) kér a távozó sportolóért, a befizetés határideje péntek éjfél. Kedden Baráth Etele, az MKKSZ elnöke egy tv-interjúban azt mondta: ha péntekig nem fizetnek a szerbek, Janics Natasának két évet ki kell hagynia.

A szerb sajtó korábban arról cikkezett, hogy Szerbia villámgyors eljárással honosíthatja Andrian Dusevet, és akkor Douchev-Janics Natasa – férje jogán – már jövőre indulhatna a világversenyeken szerb színekben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.