„Nagyszerű ötletnek tartom, habár ezzel egyelőre alighanem kisebbségben vagyok. Platini terve egyenletesebb tehereloszlást jelent egy Eb-rendezésnél és jóval nagyobb tömegeket képes aktívan bekapcsolni a kontinenstorna követésébe. Ez így valóban Európa bajnoksága lesz egy-egy ország önmutogató, rettenetes mértékű erőfeszítései helyett. A páros, kétországos rendezések valamiféle próbát, előkészületet is jelentettek a 2020-tól tervezett új szisztémához, ami üzletileg is hatékonyabb, nagyobb megtérüléssel. Az Eb városméretekben, kontinentálisan jobban szervezhető” – mondta Kovács Árpád a műsorban.
A magyar rendezési esélyekről úgy fogalmazott: „Ha Zágráb igen, akkor majd másik alkalommal Budapest. A városos rendezés szisztémájában a magyar fővárosnak nem lennének örökletes terhei és hátrányai, hamar ránk kerülhetne a sor néhány meccs erejéig. A budapesti adottságok fociszempontból, rendezési szempontból jók a régióban. Platini terve esély számunkra is, miközben ha mint ország rendezhettünk volna Eb-t, aligha tudtunk volna valamit kezdeni az UEFA-méretű, 40-50 ezres stadionokkal. Mostantól elég egy ilyen stadion, ha helyszínként versenybe akarunk szállni. Pénzügyesként azt mondom, az öröm nagyobb így, mert nincs mögötte rémület az Eb utáni jövőtől.”
„A Puskás-stadion felújítása, egy új építése belefér az egy ország–egy nemzeti stadion gondolatkörébe. Más kérdés, hogy egy új arénát csakis költségvetési pénzből kell-e építeni, vagy bevonandó a magántőke is. Nyitottabban kezelném egy ilyen vállalkozás kérdését, mindkettő mellett szólnak érvek. Minden az utólagos hasznosítás életképességén múlik. Stadionépítésekben szerintem visszafogott lesz a mérték a következő években, mert nehéz az ország gazdasági helyzete, más dimenzióban lenne a beruházási lendület, ha növekedésben lennénk” – véli a Költségvetési Tanács elnöke.
„Pénzügyi szempontból ez a megoldás azoknak is kedvez, akik másik országgal összefogva sem lennének képesek egy Eb-hez szükséges irtózatos beruházásra a stadionépítéseken túl. Ott voltam a legutóbbi Eb-helyszín Poznanban a stadionavatón, s egész végig az járt a fejemben: nagyon szép az aréna, de négy Eb-meccs után mivel töltik meg ezt a pályát? A nemzeti Eb-erőfeszítések aligha térülnek meg teljesen” – mondta az MLSZ-ben elnökségi tag közgazdász.