A hazai szövetség fellebbezett az EHF hétfői döntése ellen. A határozatot a nemzetközi szövetség helyben hagyta, így az eltiltott játékos nem léphet pályára kedden a románok elleni – az elődöntő szempontjából létfontosságú – középdöntős mérkőzésen.
Tomorit azért marasztalta el az európai szövetség, mert vasárnap, a montenegróiakkal játszott összecsapáson a 40. percben piros lappal kiállították, amikor az ellene elkövetett sokadik szabálytalanság miatt reklamált.
Jó hír, hogy a vírusfertőzéssel bajlódó Görbicz Anita állapota javult, kedd délelőtt már a csapattal edzett.
Forrás: magyar kézilabda-válogatott Facebook-oldala
A keddi Magyarország–Románia mérkőzésre induló szurkolók számára fontos információ, hogy kedd reggeli jelentések szerint a röszkei határátkelőig járhatók a magyarországi főutak, az M5-ös autópálya több helyen száraz, másutt nedves, ám a határ autóval, autóbusszal könnyedén megközelíthető. A Vajdaságból származó információk szerint kedd délben Röszke és Újvidék között az utak járhatóak, reggelhez képest tovább javult a helyzet, Röszke-Újvidék között 80-100 km/h-s sebességgel lehet haladni, így minden szurkolót arra biztatunk, hogy nyugodtan induljon el a Magyarország-Románia mérkőzésre, hiszen a válogatottnak nagy szüksége van a buzdításra – olvasható a válogatott Facebook-oldalán.
Magyar varázs, román átok?
Nincs abban az égvilágon semmi meglepő, hogy a szerbiai női kézilabda-Európa-bajnokság II. középdöntőcsoportjában, Újvidéken újabb sorsdöntő magyar–román párharcra készülünk. Hisz ebben a sportágban körülbelül olyan patinájú és feszültségű összecsapás ez, mint futballban a magyar–osztrák, vagy inkább az angol–skót. Jó hír, hogy az eddigiek alapján inkább a mieink az angolok. Rossz, hogy kedd este valószínűleg a románok sem lesznek skótok.