Szaúdi-magyar közös nyilatkozat a sportkapcsolatokról

Balog Zoltán és Naval Fajszal Fahd Abdulaziz, Szaúd-Arábia sportminisztere közös nyilatkozatot írt alá kedden a kétoldalú sportkapcsolatokról.

WL
2012. 12. 11. 21:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Emmi közleménye szerint a két szervezet együttműködésében fontos szerepet kap a két ország edzőképzésének fejlesztése, valamint a sportlétesítményeik felújítása és fejlesztése.

A szaúdi delegáció vasárnaptól szerdáig tartózkodik Magyarországon, a látogatás célja – ahogy az Emmi fogalmaz – a 2000-ben Deutsch Tamás akkori sportminiszter által aláírt szaúdi–magyar sportmegállapodás aktiválása és a sportban rejlő közös lehetőségek áttekintése.

Naval Fajszal Fahd Abdulaziz hétfőn Borkai Zsolttal, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökével megállapodott a két ország közötti sportkapcsolatok erősítéséről. A tervek alapján Magyarország és Szaúd-Arábia együttműködésében – amelyet a MOB dolgoz majd ki – csereprogramok, közös felkészülések és versenyrendezések is szerepelnek majd. A szerződés aláírására várhatóan jövő júniusban, a nemzeti olimpiai bizottságok lausanne-i közgyűlésén (ANOC) kerül sor.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.