30 embert állítottak elő a DVSC–Újpest futballmeccs után

Csoportosan elkövetett garázdaság és más bűncselekmények miatt 30 személyt állítottak elő a rendőrök vasárnap este a DVSC–Újpest futballmeccs után.

PR
2013. 03. 31. 20:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A DVSC-TEVA – Újpest FC labdarúgó-mérkőzést követően vasárnap az esti órákban Debrecenben a Kassai út és a Zákány utca kereszteződésénél a helyi szurkolók egy csoportja megrongálta a vendégjátékosokhoz tartozó rendezőket szállító járművet – ismertette Kovács Károly rendőr őrnagy.

Elmondása szerint ezt követően a gépjárműből kiszálló biztonsági emberek és a szurkolók csoportja között verekedés tört ki, amelynek a helyszín közelében lévő járőrök vetettek véget.

A rendőrök a helyszínről 30 személyt állítottak elő a debreceni rendőrkapitányságra, ahol jelenleg is folynak a kihallgatások. Az ügyben a rendőrség csoportosan elkövetett garázdaság és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást – tette hozzá a sajtóügyeletes.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.