Jordi Roura másodedző azt mondta: a szakember szombaton a Celta Vigo elleni, idegenbeli bajnoki mérkőzésre még nem utazik el a csapattal, viszont jövő hét kedden a Paris Saint-Germain otthonában, a Bajnokok Ligája-negyeddöntőn már nagy valószínűséggel a kispadon lesz. A 44 éves Vilanova nyálmirigyéből rosszindulatú daganatot távolítottak el decemberben, januárban New Yorkba utazott kezelésre, majd onnan kedden tért haza. Korábban, 2011 novemberében is átesett már ilyen operáción. Tavaly december óta Jordi Roura irányítja a februárban kisebb hullámvölgybe kerülő, ám a BL-ben nyolc közé jutó, a Primera Divisiónt így is 13 pontos előnnyel vezető katalán sztárgárdát.
Vilanova kedden hazatért a katalán fővárosba.
Amióta nincs a csapat mellett, az ősi rivális Real Madrid nemcsak bajnoki mérkőzésen győzte le a Barcelonát, hanem ki is ejtette a Királyi Kupából.