Ezzel a kerettel szuperbravúr a Ferencváros szereplése

Tomorit a világ legjobb kézilabdázónőjének tartja, jövőre még egy játékost szeretne igazolni Elek Gábor.

TK
2013. 03. 21. 11:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Nem kérdés, hogy van-e játékosom, akit a BL-menetelésben játszott szerepe miatt az első helyre kell tennem: Tomori Zsuzsi világklasszissá érett. Ő védekezésben, támadásban és vezérszerepben is óriásit nyújtott: a világ egyik, ha nem a legjobb játékosává nőtte ki magát, s még mindig vannak benne előhívható tartalékok. Borzasztóan jól érzi magát nálunk, és ez a közeg rettenetesen szereti őt” – szögezte le a Fradi edzője.

„Tervezzük a csapat megerősítését. Amíg magyart tudunk igazolni, addig nem szeretnénk légióst szerződtetni; mi a Fradinál egyébként három főben határoztuk meg a külföldiek maximális létszámát, vagyis nem zárom ki még egy légiós csatlakozását sem. Ha Zácsik és Pena egészséges, akkor nekem már csak egy játékosra lesz szükségem, esetleg plusz még valakire, aki védekezésben nagyot tud segíteni belül. Nem készülünk eszetlen nagybevásárlásra” – vázolta Elek Gábor.

A tréner hozzátette: „Azért van nálunk légióslimit, mert népszerűségünk 50 százalékát annak köszönhetjük, hogy magyar játékosokból áll a csapat. Abramovics régóta itt él, neki nem újdonság a fradizmus. Nerea Penát nagyon megdöbbentette ez a közeg, a zöld-fehér miliő; egyszer úgy fogalmazott: mi van itt, Real-Barca?”

A BL-ről elmondta: „Sok kedvenc meccsem volt: a Larvik ellen, kint Volgográdban, meg Valceában Zácsik nélkül, plusz itthon a Ljubljana legyőzése. Hogy ki nyeri a sorozatot idén? A tippem és a vágyam egybeesik: magyar legyen a BL-győztes! Nem gondolom amúgy, hogy a Fradinak Győr-fóbiája lenne. Talán még nem kerültünk közelebb hozzájuk.”

„Mindkét kulcsemberünk sérülése sajnos visszatérő. Zácsik rehabilitációja viszonylag jól halad, de szerintem hiába szeretné, belátható időn belül még nem fog tudni pályára lépni. Pena gyógyulását még nem látjuk, vele vállaltuk a kockázatot, s ha nem lesz egészséges sokáig, akkor módosul a szerződése” – jelezte két klasszisa egészségi állapotáról.

„Csapatként mentálisan erősebbek vagyunk a tavalyinál, de játékosállományban így hiányosan nem voltunk jobbak a tavaly KEK-győztes garnitúránál. Összességében elégedett kell, hogy legyek a csapat BL-szezonjával, hisz végig versenyben voltunk; más kérdés, hogy keserédes a szánk íze, mert nagyon közel voltunk a jóval nagyobb bravúrhoz. Nehéz az osztályzás, de a csapatnak egészében azért adnék egy hetest-nyolcast: ezzel a kerettel szuperbravúr a szereplésünk” – mondta Elek.

Arra a kérdésre, hogy mit szól Kökény Bea ügyvezető elvárásához, a jövőre kötelező BL-elődöntőhöz, így válaszolt: „Nem tudom, hogy Köke ezt kivel beszélte meg, mert velem biztosan nem, majd szót váltok vele erről. Nem vagyok dühös rá, de ezt majd tisztázzuk egymással”.

„Induláskor a nyolc közé jutást már óriási fegyverténynek tartottam volna, ehhez képest négybe kerültünk volna, ha komplett a csapat. Zácsikkal, Penával alighanem meglett volna a BL-elődöntő. Igazából nem az erő fogyott el, sokkal inkább a mentális tartalékok. A nem várt diadalokat nem lehet elvárhatóvá tenni, mi pedig beleestünk ebbe a hibába. Belső posztra két fiatal, tapasztalatlan embert kellett elővenni, Dajka Bettitől nem várható el mindig a szenzációs játék” – vélte a Fradi-lányok mestere.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.