Az Evenimentul Zilei című román napilap elektronikus kiadása idézi hétfőn Hagit, aki a múlt héten Orbán Viktor miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatót a Puskás–Suzuki Kupa nemzetközi utánpótlás-labdarúgótornáról Budapesten.
A lap szerint nem a román válogatott halvány játéka – a pénteki magyar–román vb-selejtező 2–2-re végződött – gondolkodtatta el Hagit, hanem a Magyarországon látottak és az Orbán Viktorral folytatott megbeszélésen hallottak. Hagi szerint abban a ritmusban, amelyben a magyarok építkeznek, öt-tíz év múlva már jóval Románia előtt fognak járni. „Rengeteget fektetnek a labdarúgásba és általában a sportba” – mondta a román labdarúgás legendás játékosa.
Hagi értékeli azokat a kedvezményeket, amelyeket a magyar kormány a sportot támogató vállalkozók számára biztosít. A Puskás Ferenc Akadémia fejlesztési ütemét a bukaresti 55 ezer férőhelyes Nemzeti Aréna megépítéséhez hasonlította, amelyet a román állam az Európa-liga tavalyi döntőjére építtetett fel, viszonylag rövid idő alatt.
Hagi, aki Romániában utánpótlás-nevelési labdarúgó akadémiát működtet a fekete-tenger-parti Constantában, a lap szerint keserűen állapította meg, hogy Romániában nem léteznek olyan kedvezmények, mint Magyarországon, ezért ő sem részesül ilyenben, ráadásul rengeteg adót kénytelen fizetni – olvasható az Evenimentul Zileiben.