Így látta a debreceni vb-t a kapitány

Elégedetten értékelte a magyar versenyzők szereplését Telegdi Attila, a rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott szövetségi kapitánya.

LM
2013. 03. 11. 10:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyarok közül Heidum Bernadett nyújtotta a legjobb teljesítményt, vasárnap 1000 méteren hatodik lett, összetettben pedig a 20. helyen zárt a 44 korcsolyázót felvonultató női mezőnyben. Knoch Viktor szombaton 500 méteren nyolcadik volt, az összesített eredmények alapján 22. lett a 48 fős férfi mezőnyben. A női és a férfi váltó egyaránt az elődöntőkben búcsúzott, s nyolcadikként végzett.

„Hiányérzetem elsősorban a pénteki nap miatt van, az 1500 méter senkinek sem jött össze” – mondta az MTI-nek Telegdi, utalva arra, hogy az első versenynapon korai búcsúra kényszerült mind a négy magyar egyéni induló, Knoch, Heidum, valamint Liu Shaolin Sándor és Keszler Andrea is. „Mindenképpen el kell gondolkodnunk azon, hogy mi volt az oka ennek.”

A kapitány úgy fogalmazott, a szombati és a vasárnapi eredményekkel viszont elégedett, szerinte a kevesebb sikert elért versenyzők – a váltók tagjai, illetve Liu Shaolin és Keszler – is megmutatták, hogy mit tudnak. „Az ellenfelek nagyon komoly színvonalat képviselnek, előttünk vannak, nekünk pedig fel van adva a lecke, az a dolgunk, hogy minél inkább megközelítsük őket” – tette hozzá Telegdi, aki kitért arra is, hogy a Főnix Csarnok két-háromezer fős közönsége olyan hangulatot varázsolt az arénába, amelyet a kapitány szerint nem lehet semmi máshoz hasonlítani.

„Egész évben olyan helyeken versenyzünk, ahol nincsenek, vagy kevesen, kis csoportokban vannak magyarok, ezért azt kell mondjam, a Debrecenben tapasztalt hangulat összemérhetetlen azzal, amit a külföldi viadalokon tapasztalunk” – nyilatkozta Telegdi.

A kapitány azt mondta, a rengeteg magyar szurkoló és a hazai versenyzőket kísérő ováció miatt az első versenynapon minden hazai korcsolyázó ijedtebb volt, de a második napra már sikerült mindenkinek megfelelően kezelni a több ezer fős közönség buzdítását.

„Szerintem Viktor 500 méteres szereplésében benne volt a drukkerek munkája, de ugyanez elmondható Berni 1000 méteren nyújtott teljesítményéről is” – fogalmazott Telegdi, s hozzátette, a remek közönség mellett a szervezők munkájára is nagy szükség volt, szerinte a rendezésre és a lebonyolításra nem lehetett panasz. „Úgy gondolom, hogy a debreceni vb mindenki számára emlékezetes marad” – zárta nyilatkozatát a kapitány.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.