Kirúgták az ezüstérmes spanyol edzőt

A férfi kosárlabda NB I-ben szereplő Atomerőmű SE hétfőn szerződést bontott Enrique Garcia Gutiérrezzel, az együttes spanyol vezetőedzőjével.

TK
2013. 03. 11. 19:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Erre azért került sor, mert az utóbbi mérkőzéseken a gárda nem olyan teljesítményt nyújtott, amit a vezetőség és a szurkolók elvárnak a négyszeres bajnokcsapattól. A Tolna megyei együttes az alapszakasz utolsó fordulójában Körmenden kapott ki, a legutóbbi fordulóban pedig a Kaposvári KK-val szemben maradt alul, immáron a középszakasz első fordulójában.

Enrique Garcia Gutiérrez tavaly februárban érkezett az ASE-hoz, amellyel a Magyar Kupában ezüstérmet szerzett, a bajnokságban viszont csak ötödik helyen végzett. Szerdán a bajnoki címvédő Szolnoki Olaj látogat Paksra, ezen a találkozón Schmidt Béla, az eddigi másodedző dirigálja majd a piros-kék együttest. Plézer Gábor, az ASE technikai igazgatója az MTI érdeklődésére elmondta: mindenképpen magyar edzőt szeretnének leültetni a paksi csapat kispadjára.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.