Lemondott Tánczos Barna

A szövetség első embere saját honlapján jelentette be, hogy a 2012–2013-as szezon végén, június elsején távozik tisztségéből.

TK
2013. 03. 29. 15:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szövetség első embere saját honlapján jelentette be, hogy a 2012–2013-as szezon végén, június elsején távozik tisztségéből. Kijelentette, a második mandátuma elnyerésekor kialakult vitás helyzet sokat árt és még többet árthat a romániai jégkorongmozgalomnak.

A sportvezetőt tavaly júliusban választotta meg a közgyűlés ismét elnöknek, ám a tisztújítás botrányos körülmények között zajlott. Tánczos az MTI-nek akkor úgy nyilatkozott, hogy „a vita és a harc arról szól, hogy vezethetik-e magyarok a Román Jégkorong Szövetséget”.

Tánczos pénteken a Maszol.ro-nak arról beszélt, hogy az építkezés, fejlődés érdekét szolgálná, ha – minisztériumi felügyelettel – olyan választást tartanának a szövetségben, amelynek eredményét mindenki elismeri, és a szaktárca sem fenyegetné már a szövetséget a finanszírozás megvonásával.

Azt ugyanakkor az elnök kizártnak tartja, hogy a szövetség élére lemondása után Székelyföldön kívüli sportember kerüljön. „Nekem jelenleg kétharmados támogatottságom van. Gondoskodom majd arról, hogy utódom is székelyföldi legyen” – jelentette ki.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.