Újabb létesítménnyel gazdagodhat a Ferencváros

A kétezer nézőt befogadó csarnok nem a IX. kerületben, hanem Kőbányán, a Sportligetben épülne fel.

TK
2013. 03. 29. 12:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Az idén 85 éves jégkorong-szakosztálynak szüksége van egy saját jégcsarnokra, hiszen az utánpótláscsapatok hol itt, hol ott edzettek ebben a szezonban” – mondta Almássy Kornél a Reggeli Startban. Az FTC szakosztályelnöke szerint 2014 őszére készülhetne el a létesítmény, „itt szeretnék kezdeni a szezont”. Létezik már egy tanulmány, de még számos jóváhagyásra van szükségük. Úgy fogalmazott: „nyilván nagyon sok mindenen át kell mennie ennek a tervnek, például miniszteri ellenjegyzésre is szükség van.”

A kétezer nézőt befogadó csarnok nem a IX. kerületben, hanem Kőbányán, a Sportligetben épülne fel. Reményeik szerint a beruházást tao-pénzekből valósítanák meg, az épületben edzőpálya is helyet kapna.

Az idei szezont értékelve Almássy Kornél azt mondta, a két idegenlégiós nem vált be, és amúgy is peches évük volt, annak ellenére, hogy minden csapatot sikerült legyőzni a MOL Ligában. „Több volt ebben a szezonban, mint amennyi kijött belőle” – vélte a szakosztályelnök, aki azonban örült annak, hogy az MTK-val közösen indított junior csapat érmet tudott nyerni a bajnokságban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.