Az MLSZ lezárta a „fojtogatás” ügyét

A Magyar Labdarúgó Szövetség megítélése szerint Szabó Zsolt játékvezető nem fojtogatta Juhász Rolandot.

KG
2013. 04. 09. 17:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MLSZ honlapján olvasható közleményben a szervezet még a Videoton FC által jelzett beadvány beérkezte előtt leszögezte, hogy Szabó Zsolt remek, de nehéz mérkőzésen végezte munkáját, s a fehérvári klub által említett szituáció is – játékvezetői szempontból – roppant nehezen kezelhető volt.

„A szabálytalanság után kialakuló csetepaté miatt a játékvezető a rendteremtés szándékával állt a dulakodó játékosok közé azért, hogy megelőzzön bármilyen nagyobb incidenst, egy esetleges durvaságot. A futballpályákon nem először alakul ki hasonló helyzet, és az sem szokatlan, hogy ilyenkor a játékvezető kerül az események középpontjába. Ebben a pillanatban Szabó Zsolt nem minden játékostól kapott támogatást, a rend fönntartása és megteremtése pedig nemcsak a játékvezetők, hanem elsősorban a labdarúgók feladata. Az incidens során Szabó Zsolt valóban távol tartotta karjával a mellette álló, nála jóval magasabb Juhász Rolandot, ám e mozdulat semmilyen értelemben nem nevezhető fojtogatásnak” – olvasható a honlapon.

A közlemény beszámol arról is, hogy az MLSZ Szabó Zsoltot is megkérdezte, aki az eset után azonnal jelezte, miközben eltolta karjával az indulatos játékost, valóban hozzáért a Videoton FC védőjéhez, de mindenképpen távol akarta tartani őt a dulakodástól, már csak azért is, mert már rendelkezett sárga lappal.

Az MLSZ ezzel a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet azzal, hogy kéri a futballistákat, edzőket, sportvezetőket, a hangulatkeltés helyett a sportszerűség és a partneri viselkedés vezérelje cselekedeteiket, „mert ez szolgálja a magyar futball fölemelkedését, nem az ehhez hasonló ügyek értelmetlen felnagyítása. Azok ugyanis rombolják azt.”

A fehérvári klub hétfő este közleményben jelezte, hogy az eset kivizsgálását kéri az MLSZ-től. A Nemzeti Sport hétfői számában, a 2–1-es diósgyőri sikerrel végződött összecsapás tudósításában írt arról, hogy a „mérkőzés végén elszabadultak az indulatok, olyannyira, hogy Szabó Zsolt játékvezető Juhász Rolandot fojtogatta”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.