Három NB I-es csapatot büntetett az MLSZ

Egyaránt 400 ezer forintra büntette meg a Haladást és az FTC-t az MLSZ fegyelmi bizottsága a két csapat szombati mérkőzésén történt kihágások miatt.

KG
2013. 04. 09. 22:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MLSZ honlapja szerint a találkozón tapasztalt rendezési hiányosságok és a hazai szurkolók gyűlöletkeltő, rasszista megnyilvánulásai miatt a szombathelyi klubot, illetve – mint visszaesőt – szurkolóinak gyűlöletkeltő, rasszista megnyilvánulásai miatt a Ferencvárost is 400 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.

Az indokolásból kiderül, hogy a Haladás részéről rendezési hiányosságokat lehetett tapasztalni (nem őrizték megfelelően az öltözőfolyosót, a mérkőzés alatt és elvonuláskor is pirotechnikai eszközöket alkalmaztak egyes szurkolók), emellett a meccs közben a szurkolók egy csoportja többször is huhogott.

A Haladást érintő büntetés kapcsán az MLSZ hangsúlyozta, hogy az ellenőri jelentés alapján a sportszerűtlenség a mérkőzés lefújásakor következett be, ezért jár pénzbüntetés a Haladásnak, a klubok objektív felelőssége alapján. Amennyiben a huhogás a mérkőzés közben történt volna, akkor a játékvezetőnek meg kellett volna szakítania a találkozót. Enyhítő körülmény, hogy a Haladás rendezői intézkedésének köszönhetően, a kamerafelvételek alapján a klub sikeresen azonosította és a rendőrségnek átadta a találkozó alatt tiltott pirotechnikai eszközt használó nézőt.

Ami a Ferencváros büntetését illeti, az indokolás kitér arra, hogy a visszaesőnek számító budapesti klub szurkolói a mérkőzés kezdete előtt, illetve közben is több alkalommal szidták elfogadhatatlan, rasszista jelzőkkel az ellenfelet. Szintén rögzíti a jelentés, hogy a vendégszektorból műanyag poharak kerültek a játéktérre.

A testület a Diósgyőr–Fehérvár meccsen a hazai szurkolók gyűlöletkeltő, rasszista megnyilvánulásai miatt a Diósgyőrt mint visszaesőt 400 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte. Az indokolás szerint a szurkolók egy csoportja több alkalommal rasszista, „cigányok” kántálást hallatott. Súlyosbító körülmény, hogy a szervező hazai klub csak egyszer lépett fel a rendbontókkal szemben.

A bizottság a Ferencváros–Újpest mérkőzéssel kapcsolatos korábbi határozatának az Újpestre vonatkozó részét megváltoztatta, és az egymillió forintos pénzbüntetést 700 ezerre mérsékelte.

A fegyelmi bizottság a hétvégi fordulóban piros lapot kapott Balogh Bélát (PMFC) két, Nagy Zoltánt (DVSC), Jean-Baptiste Akran Akassou-t (PMFC) és Strestik Mareket (Győr) egy-egy bajnoki meccsre tiltotta el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.