Megkezdődött a váci futballcsapat kizárása

A versenybizottság idézésére nem jelentek meg a Magyar Labdarúgó Szövetségben a másodosztályban szereplő Dunakanyar-Vác illetékesei, így megkezdődött a klub kizárásának folyamata.

WL
2013. 04. 05. 20:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A testület pénteki ülésén kezdeményezte a fegyelmi bizottságnál a csapat kizárását a bajnokságból. Az MLSZ tájékoztatása szerint a kizárás jogerőre emelkedéséig az együttes soron következő mérkőzéseit elhalasztják. Amint a klubot hivatalosan is kizárják a versengésből, az elmaradt, illetve a fennmaradó találkozókat 3-0-s eredménnyel írják jóvá az ellenfeleknek. Mivel a váci csapat a szezonbeli mérkőzéseinek több mint ötven százalékát már lejátszotta, ezeknek az összecsapásoknak a végeredményeit nem módosítják. Ezzel biztossá vált, hogy a Vác lesz a keleti csoport egyik kiesője a majdani négy búcsúzó közül. Amennyiben a klub újra versenybe szállna, két osztállyal lejjebb, azaz a megyei első osztályban tehetné meg.

Az MLSZ illetékes bizottsága múlt kedden vonta vissza a váci egyesület licencét. A licencvizsgálatot követően a grémium megállapította, hogy a klub nem pótolta a korábban tapasztalt hiányosságokat: nem rendelkezik megfelelő számú utánpótláscsapattal sem saját jogán, sem harmadik féllel kötött megállapodás alapján, továbbá az NB II-es kritériumoknak megfelelő stadion vagy pálya jogszerű használati jogával sem. A bizottság jogi és pénzügyi szabálytalanságokat is megállapított a február 20-án indított vizsgálata során. Az MLSZ elsőfokú licencadó testületének döntése jogerős, mivel a Vác nem fellebbezett az ítélet ellen.

A Dunakanyar-Vác játékosai február 23-án, a Videoton elleni Magyar Kupa-negyeddöntő első mérkőzésén nem léptek pályára, mivel állításuk szerint Héger József tulajdonostól az ősz folyamán nem kaptak fizetést, de még felszerelést sem. Később a fehérváriak elleni visszavágóra, illetve az első három bajnoki mérkőzésre sem állt ki a gárda. Aztán Orosházán már pályára lépett az együttes, ezt múlt szombaton is megtette volna a Debrecen második csapata ellen, ám akkor a váci stadion zárva volt.

Az ügy hátterében tulajdonosi vita áll Héger József, valamint az angol befektető, John Marshall között. Utóbbi korábban megvásárolta a klub által létrehozott JMV Kft-t., ugyanakkor az egyesületet működtető és a licencjogokkal rendelkező céget nem tudta megszerezni.

A váci futballklub végnapjairól szóló bővebb írást itt olvashatja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.