Ottó Katalin irányítja Vác együttesét

A szezon hátralévő mérkőzésein az utánpótláscsapatokat vezető Ottó Katalin irányítja a női kézilabda NB I elődöntőjében érdekelt Vác együttesét.

2013. 04. 08. 9:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A klub részéről ifj. Németh András az MTI-nek hétfőn elmondta: a szakember az ifjúsági gárdával első, a juniorral pedig második lett a bajnokság alapszakaszában, s a felnőtt együttest június 30-áig vezeti majd. Az egyesület pénteken közös megegyezéssel, azonnali hatállyal bontott szerződést Gulyás István vezetőedzővel. A válás okait nem részletezték a felek.

A Vác jövő kedden a címvédő Győr elleni elődöntő második felvonásán lép pályára, majd következik a finálé vagy a bronzcsata. A KEK-ben negyeddöntőig jutott Vác két hete jelentette be, hogy a következő szezontól – július 1-jétől – Konkoly Csaba lesz a vezetőedző, aki a Győrrel négyszer nyert magyar bajnokságot és magyar kupát, 2009-ben pedig Bajnokok Ligája-döntős volt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.