Felhívtuk a Bozsik Stadiont, jegyárusításról nem tudtak, ők csak a pályát adják. Azt mondták, hívjuk az MLSZ-t. Felhívtuk. Azt válaszolták, a jegyeket nem ők intézik, hanem a Ticket Express. Az említett jegyiroda honlapján nem lehetett jegyet foglalni, felhívtuk hát a Ticket Expresst. Azt mondták, nem ők foglalkoznak vele, hanem nézzük meg a jegy.mlsz.hu honlapot, ott le tudjuk foglalni. Megnéztük, de nem tudtuk, mivel mindössze három NB I-es meccs van a listán (hogy a többi bajnoki hová tűnt, már nem is firtatjuk). Végső elkeseredésünkben tárcsáztuk a Győri ETO stadionját, ahol gondolkodási időt kértek, majd visszahívtak és megadtak ugyan egy e-mail címet, ahol jelezni lehet a jegyigénylést, de hogy ezek után konkrétan mi fog történni, arra nem tudtak válaszolni.
Jelen állás szerint tehát sem Kispesten, sem az MLSZ honlapján sem foglalhatjuk le a jegyeket, pedig már csak egy hét van a mérkőzésig. Persze Győrben és Debrecenben meg lehet vásárolni a belépőket, de érthetetlen, hogy a Budapesten élő futballrajongók dolgát miért nehezítik meg ennyire. Annál is inkább, mert az illetékeseknek csak fel kéne tölteniük a jegy.mlsz.hu honlapra az adatokat, és akkor bárki megrendelhetné, és kinyomtathatná magának a belépőt.
Ezek után remélem senki sincs meglepődve azon, hogy a labdarúgó Magyar Kupa rangja és megítélése évről évre csökken. Lehet sajnálkozni, hogy bezzeg Angliában rendszerint telt ház előtt vívják az FA-kupameccseket, de az biztos, hogy ott már hetekkel korábban lefoglalhatják a drukkerek a jegyeket. Talán az MLSZ-nél úgy gondolták, hogy a győri és debreceni szurkolókon kívül a kutya sem lesz kíváncsi a meccsre. Tény, hogy a zöld-fehérek már megnyerték a bajnokságot – ezért a BL-selejtezőben indulnak, és pontosan emiatt a Debrecen akkor is indulhat az EL-selejtezőben, ha vereséget szenved a kupafináléban. Bármily hihetetlen, de Budapesten is élnek ETO- és DVSC-drukkerek, sőt olyan semleges szurkolók is léteznek, akik hajlandók jegyet venni a Magyar Kupa döntőjére, annak ellenére, hogy a tévé is közvetíti. Az MLSZ évek óta azt kommunikálja, hogy több nézőt szeretne a meccsekre csalogatni, ennek viszont nem az a legfontosabb feltétele, hogy szép legyen a stadion, legyen elég büfé, vagy kulturáltan szurkoljon a közönség, hanem az, hogy legalább időben jegyhez lehessen jutni, és ne közvetlenül a meccs előtt (főleg munkanapon) kelljen órákig sorban állni...