A dortmundi sztár nélkül rendezhetik a BL-döntőt

Tervezték, mégsem edzhetett társaival együtt Mario Götze, a Bajnokok Ligája döntőjére készülő Borussia Dortmund labdarúgója.

WL
2013. 05. 21. 17:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 20 éves futballista a Real Madrid elleni BL-elődöntő visszavágóján szenvedett izomszakadást, és a meccs utáni napokban úgy tűnt, ebben a szezonban már biztosan nem léphet pályára.

A múlt héten ugyanakkor kedvezően változott az irányító állapota, s az orvosok azt jósolták, hogy már ezen a héten ugyanazt a munkát végezheti, amit társai. A keddi tréningen ennek ellenére csak külön tudott gyakorolni, elsősorban futóedzést végzett.

Götze játéka nagyon fontos lenne a BVB számára, ráadásul külön pikantériát adhatna a meccsnek, mivel a következő szezontól már a szombati ellenfelet, a Bayern Münchent fogja erősíteni. A dortmundiak legutóbbi edzéséről a védő Mats Hummels is hiányzott, ám ő szinte biztosan teljesen felépül bokasérüléséből a szombati döntőre.

A Bajnokok Ligája idei döntőjét a londoni Wembley Stadionban játsszák szombaton 20.45 órától.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.