Alonso először nyert otthon

A kétszeres világbajnok Fernando Alonso, a Ferrari pilótája nyerte a vasárnapi Formula–1-es spanyol nagydíjat hazai közönsége előtt.

2013. 05. 12. 16:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az oviedói születésű – idei második és pályafutása 32. futamgyőzelmét arató – 31 éves versenyző mögött Kimi Räikkönen, a Lotus finn pilótája ért célba a második helyen, ezzel négy pontra megközelítette az ezúttal negyedikként záró, címvédő és az összetettben továbbra is az élen álló német Sebastian Vettelt (Red Bull). A harmadik helyen Alonso csapattársa, a brazil Felipe Massa végzett a 66 körös viadalon.

A rajtot az élmezőnyben Vettel és Alonso kapta el a legjobban, előbbi a harmadik helyről a másodikra, utóbbi az ötödikről a harmadikra kapaszkodott fel. A nyitókör végén Nico Rosberg (Mercedes), Vettel, Alonso, Lewis Hamilton (Mercedes), Räikkönen, Sergio Perez (McLaren) volt az első hat sorrendje. Az első kerékcserék sorát az élbolyban haladók közül Massa kezdte meg a 9. kör elején, egy körrel később Alonso és Hamilton, majd Rosberg, Vettel és Räikkönen érkezett egyszerre a boxba. A kiállások után Rosberg nem tudta megőrizni a vezető pozíciót, a 14. körben Alonso, Vettel, Massa, Rosberg, Räikkönen és Mark Webber (Red Bull) száguldott az első hat helyen.

Massa a 21. kör kezdetén hajtott be a boxba újabb kerékcserére, majd az élen álló Alonso autójára is új gumik kerültek, Vettel csak három körrel, Räikkönen pedig további kettővel később cserélt abroncsokat. A féltávnál az első 10, pontszerző pozícióban Alonso, Massa, Räikkönen, Vettel, Webber, Paul di Resta (Force India), Nico Hülkenberg (Sauber), Perez, Rosberg és Daniel Ricciardo (Toro Rosso) haladt. Alonso és Massa a 37. körben járt harmadszor a boxban, őket Webber követte, két körrel később pedig Alonso megelőzte a tőle a kerékcsere alatt a vezetést átvevő Räikkönent. Vettel autóján a 40. körben cseréltek harmadszor gumit, s a német címvédő Massa mögé, a negyedik helyre érkezett vissza a pályára.

Räikkönen a 46. körben hajtott be csapatához az utolsó kerékcseréjére, s Vettel elé, a harmadik pozícióban ért vissza. Az élen álló Alonso a 49. kör végén tudta le utolsó, negyedik kerékcseréjét, és megnyugtató előnnyel érkezett vissza az első helyre, csapattársa, Massa, valamint Vettel az 52. körben járt utoljára a boxban. Az utolsó 10 körben már nem változott az első négy helyen haladó Alonso, Räikkönen, Massa és Vettel sorrendje. Az élről rajtoló Rosberg végül hatodik lett, a brit Jenson Button (McLaren) pedig a 14. pozícióból startolva ért oda a négy vb-pontot érő nyolcadik helyre. A Forma-1-es világbajnoki sorozat két hét múlva, a monacói nagydíjjal folytatódik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.