BL-döntőben a Győr: motívumok a siker ellen és mellett

A hazai porondon egyeduralkodó Győr első nemzetközi trófeáját szeretné begyűjteni a norvég Larvikkal szemben a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében.

BuL
2013. 05. 03. 9:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ETO eddig hét alkalommal játszott az európai kupákban finálét, de mindig vesztesen hagyta el pályát. A BL-ben 2009-ben és tavaly – utóbbi esetben idegenben lőtt kevesebb gól miatt –, az EHF Kupában 1999-ben, 2002-ben, 2004-ben és 2005-ben, a KEK-ben pedig 2006-ban maradt alul a fináléban. A legrangosabb sorozatban csupán két magyar együttes, 1982-ben a Vasas, 1999-ben a Dunaferr ért fel a csúcsra.

A Larvik 2011-ben győzött a BL-ben, előtte a KEK-ben 2005-ben és 2008-ban bizonyult a legjobbnak, 2009-ben pedig finalista volt, míg 1996-ban a Debrecennel szemben elveszítette az EHF Kupa-döntőt.

Görbicz Anita, a győriek csapatkapitánya a norvégiai elutazás előtt kijelentette: abszolút nem foglalkozik azzal, hogy mi volt a múltban, őt és társait csak a mostani siker érdekli. Hozzátette: örül annak, hogy Veszprémben, a kitűnő atmoszférájú arénában lesz a visszavágó, és bízik benne, hogy már idegenben is nagyarányú győzelmet arathatnak.

A Győr másik két világsztárja, az egyaránt olimpiai, világ- és Európa-bajnok kapus Katrine Lunde és a beállós Heidi Löke honfitársai ellen lép pályára, utóbbi 2011-ben BL-t is nyert Larvikkal – akkor a győriek trénere, Ambros Martin a legyőzött spanyol Itxako trénere volt –, és most sorozatban harmadik BL-fináléjára készülhet.

A két csapat a középdöntőben már találkozott egymással, és a Győr mindkétszer hat góllal nyert. Február 16-án az ETO 24-18-ra győzött idegenben, március 2-án pedig Győrben 30-24-re.

Az első mérkőzés vasárnap 16.45 órakor, a visszavágó jövő szombaton 15.15-kor kezdődik.

A Győr idei döntője lesz a 12. magyar érdekeltségű finálé a női kézilabda Bajnokok Ligájában, illetve elődjében, a Bajnokcsapatok Európa Kupájában. Az eddigi mérleg két győzelem, 1982-ben a Vasas, 1999-ben a Dunaferr ért fel a csúcsra. Az ETO-nak ez lesz a nyolcadik fináléja az európai porondon, az előző hetet (BL: 2009, 2012 – EHF Kupa: 1999, 2002, 2004, 2005, KEK: 2006) elveszítette.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.