Jól kezdte a meccset a Fradi, már az ötödik percben majdnem betaláltak, Csukics lövése nem sokkal ment el a jobb felső mellett. A kilencedik percben Szetvanovics bravúrja kellett Böde fejesénél.
A félidő felénél járva rengeteg volt a hiba a Győr játékában, az első komoly győri gólhelyzetre a 28. percig kellett várni, amikor Trajkovics fejelt pár méterről a léc fölé.
A 34. percben gólt szerzett a Fradi, de les miatt nem adták meg Böde gólját.
Az első félidő után döntetlenre állt a mérkőzés.
Más felfogásban lépett pályára a Győr a második félidőben, míg a Fradi nagyon álmosan kezdte a játékrészt. Az 54-ik percben óriási helyzete volt az ETO-nak, Varga lépett ki a jobb oldalon, egy az egyben mehetett a kapura, de a ferencvárosi hálóőrbe rúgta a labdát. Egy perccel később ismét Varga száguldott el a jobb szélen, középre adott, de Alempijevics mentett a győri csatár elől.
Az 59-ik percben aztán tizenegyeshez és emberelőnyhöz jutott a Győr. Andrics lefordult Alempijevicsről, a védő lerántotta, a bíró pedig piros lapot és büntetőt ítélt, amit Völgyi higgadtan a bal alsóba vágott. 1-0 a Győrnek. Egy perccel később a győri gólszerző egy durva könyöklésért megkapta a második sárga lapját, így mehetett az öltözőbe.
A 72-ik percben a Fradi közel volt az egyenlítéshez, Besic 16 méteres lövése a kapufáról pattant ki. A 77-ik percben újabb győri kapott piros lapot, Strestík hátulról kaszálta el brutálisan Leonardot.
A végig rendkívül fordulatos mérkőzést végül 1-0-ra a Győr nyerte meg, így 30 év után lett újra bajnok az ETO.
A Győri ETO FC története során negyedszer lett bajnok. Korábban 1963-ban, 1982-ben és 1983-ban végzett az élen. A Győr bajnoki címével eldőlt, hogy kupadöntős riválisa, a Debrecen indulhat az Európa Ligában.
A győri derbi előtt Debrecenben rögtön a kezdés után látszott a feleken, hogy a győzelemért lépnek pályára a forduló egyik rangadóján. Aktívabb és veszélyesebb volt a Videoton, a fehérváriaknak jóval több helyzetük volt. Az első félidőben látott egy-egy gól mellett még egy kihagyott debreceni büntető érdemel említést a jó iramú találkozón.