Kemény Dénes derűlátóan beszélt az esélyekről

Hat nap alatt hat mérkőzést vív nagyon erős csapatokkal a magyar női vízilabda-válogatott a Világliga június 1. és 6. között esedékes pekingi Szuperdöntőjében.

TK
2013. 05. 28. 13:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szakvezető a keddi sajtótájékoztatón elmondta, már a három csoportrivális is, Oroszország, Kína és az Egyesült Államok válogatottja egyformán roppant nehéz ellenfél, ezzel együtt optimistán várja a finálét. Hozzátette, hogy a július–augusztusi spanyolországi világbajnokságon, ahol a 16 fős mezőnyben tíz, közel azonos képességű válogatott harcol majd a legjobb helyezésekért, még nehezebb dolga lesz a magyar csapatnak, de Barcelonában is éremszerzés a cél.

Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke ugyancsak derűlátóan beszélt az esélyekről, leszögezve, hogy tudása alapján nemcsak a női együttesben, hanem a férfi válogatottban is benne van a dobogós helyezés, és nem csupán a VL döntőjében, hanem a nyári barcelonai világbajnokságon is.

A médiaeseményen írta alá Kemény Dénes és Beck György, a Vodafone Magyarország elnöke azt a megállapodást, amely további egy évvel meghosszabbítja a szövetség és a telekommunikációs cég közötti együttműködést. A szerződés, túl azon, hogy a sportág egészének további szponzorálására vonatkozik, azért is jelentős, mert a megnehezült gazdasági körülmények közepette – amint azt Beck György hangoztatta – a Vodafone kénytelen volt, a Forma–1-et is beleértve, valamennyi sporttámogatását felmondani – egyetlen kivétellel. Ez pedig a vízilabda, bár az új helyzetben a sportág segítésére is kevesebb jut, mint korábban.

A női Világliga Szuperdöntője után következik a férfiak hasonló erőpróbája, amelyet június 11. és 16. között az oroszországi Cseljabinszkban tartanak, majd július 21-én a magyar–brazil hölgymérkőzéssel rajtol a barcelonai világbajnokság, amely a férfidöntővel zárul augusztus 3-án.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.