Kirúgták Roberto Mancinit a Manchester Citytől

Menesztették posztjáról Roberto Mancinit, az angol bajnokságban szereplő Manchester City vezetőedzőjét.

KG
2013. 05. 14. 5:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A klub hétfő éjszaka számolt be erről a honlapján. A Premier League hátralévő két mérkőzésen az eddigi másodedző, Brian Kidd irányítja az együttest, és várhatóan ő utazik majd a szezont követő egyesült államokbeli túrára is. A brit lapokban már egy nappal korábban olyan értesülések láttak napvilágot, melyek szerint távozik a klubtól a vezetőedző. Az olasz szakember sorsa azt követően dőlt el, hogy csapata szombaton 1–0-ra kikapott a – Premier League-ben a kiesés elől menekülő – Wigantől az FA-kupa döntőjében.

Közleményében a Manchester City kiemeli: a mostani szezonban egyetlen céljukat tudták megvalósítani, nevezetesen azt, hogy a következő idényben a Bajnokok Ligájában indulhassanak. Ugyanakkor nem sikerült egyetlen egy sorozatban sem az élen zárniuk.


A 48 éves trénert – aki tavaly ötéves szerződést írt alá, miután bajnoki címet nyert a csapattal – várhatóan a Málagát irányító chilei Manuel Pellegrini váltja majd a kispadon. Pellegrini cáfolta, hogy megegyezett volna a brit klubbal.

Mancini 2009 óta irányította a milliárdos Manszúr sejk tulajdonában álló Manchester Cityt. A városi rivális Manchester Unitedtől csaknem 27 évi szolgálat után a napokban elköszönt Sir Alex Ferguson tizennégy City-edzőváltást élt meg posztján.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.