Levezetésképp nyert még egy kupát a Győr

A Magyar Kupa-elsőséget is begyűjtötte a magyar bajnok és Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapat.

BuL
2013. 05. 26. 19:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A fővárosiaknál hiányzott a BL-gólkirály Tomori, valamint Pena és Szamoránsky, így aztán csupán bő tíz percig sikerült komolyabb erőbedobásra késztetniük a 2005 óta rendre – s immár kilencszeres – MK-győztes riválist. Az ETO 3–5 után sorozatban nyolcszor volt eredményes, így már az első negyedórát követően tetemes volt az előnye. Az esélyesebb győriek a szünetig tartották az 5-6 gólos különbséget.

A folytatásban is a Győr akarata érvényesült, és a 45. percben 28–18 lett az állás. Az erősen tartalékos Ferencvárosnak a meccs későbbi szakaszában is csak felvillanásai voltak – akadt például egy 4–0-s szériája –, de ez csak a tisztes vereséghez volt elegendő.

A Győr története során először tudott egy szezonon belül három különböző kiírásban is a csúcsra érni: az NB I.-ben, majd a BL-ben, most pedig az MK-ban diadalmaskodott.

a 3. helyért:
Veszprém Barabás–Kiskunhalas 32–21 (17–10)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.