A hazaiak bátran kezdtek, olyannyira, hogy már az 5. percben előnybe kerültek. Az MTK a kapott gólt követően azonnal egyenlíthetett volna, de Vadnai a kapu mellé pöccintett. A folytatásban is nyílt volt a meccs, a Videoton az első húsz percben erőteljes támadásokat vezetett, majd a vendégek is egyre többször jutottak el a piros-kékek kapujáig.
Fordulás után inkább a mezőnyben folyt a játék, jó darabig sem az átívelt labdák, sem a kiugratások nem vezettek eredményre, a kósza átlövésekből csak elvétve veszélyeztettek a felek. A találkozó hajrájában aztán Nikolics a sokadik próbálkozásából növelte a hazaiak előnyét, míg az MTK csak kapufáig jutott.
A Videoton – amelynek korábbi edzője, Paulo Sousa is a helyszínen tekintette meg a találkozót – megérdemelten nyert, és ezzel három ponttal ellépett a harmadik helyezett MTK-tól.
NB I., 26. forduló:
Videoton FC – MTK Budapest 2–0 (1–0)
Sóstói Stadion, 3221 néző, v: Bognár
gólszerzők: Mitrovic (5.), Nikolics (84.)
sárga lap: Nikolics (84.), Tóth B. (87.), illetve Balajti (43.)