A franciákat befogta a Simon, Juhász duó

A Simon Béla, Juhász Adrián normálsúlyú kormányos nélküli kettes ötödik lett a szám vasárnapi hatos döntőjében a sevillai evezős-Európa-bajnokságon.

LM
2013. 06. 02. 11:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nemzetközi szövetség honlapja alapján a magyar duó egy-egy szerb, lengyel, holland, francia és olasz kettőssel csapott össze a fináléban, s miután a hajráig az utolsó pozícióban haladt, jó finissel végül megelőzte a franciákat. Az aranyérmet a szerbek szerezték meg a lengyelek és a hollandok hajója előtt. Juhász most versenyzett először azóta, hogy a tavalyi londoni olimpia előtt fennakadt a doppingellenőrzésen, és hét hónapos eltiltást kapott.

A zárónap két magyar B döntős egysége közül a könnyűsúlyú kormányos nélküli kettesben érdekelt Révész testvérek, Zoltán és Péter másodikként, a Cselinacz János, Miskolci Dániel, Bodrogi István, Vermes Péter összeállítású könnyűsúlyú négyes pedig ötödikként ért célba utolsó pályáján, így előbbi a nyolcadik, míg utóbbi a 11. helyen fejezte be a kontinensviadalt.

Az egypárban indult Széll Domonkos és a könnyűsúlyú kétpárevezősök között vízre szállt Matyasovszki Dániel, Galambos Péter duó már szombaton befejezte szereplését az Eb-n: előbbi elsőként, míg utóbbi másodikként ért célba a C fináléban, s ez összesítésben a 13., illetve 14. helyet jelentette számukra.

Eredmény:
férfi kormányos nélküli kettes, Európa-bajnok:
Nenad Bedik, Nikola Stojic (Szerbia) 7:02.59 perc
2. Wojciech Gutorski, Jaroslaw Godek (Lengyelország) 7:04.98
3. Rogier Blink, Mitchel Steenman (Hollandia) 7:08.27
...5. Simon Béla, Juhász Adrián 7:14.95

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.