Berlusconi döntött, teljesült a szurkolók óhaja

A korábbi hírekkel ellentétben Silvio Berlusconi döntése értelmében Massimiliano Allegri marad az AC Milan labdarúgócsapatának vezetőedzője.

TK
2013. 06. 03. 9:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elmúlt hetekben a helyi lapok arról írtak, hogy Silvio Berlusconi klubelnök mással képzeli el a csapat jövőjét, ám vasárnap egyeztetett a trénerrel, és a megbeszélésen a folytatás mellett döntöttek a felek. „A kapcsolatunk Allegrivel mindig is kitűnő volt, a kölcsönös tisztelet és egyetértés jellemezte, s ez a jövőben is így lesz” – mondta Berlusconi.

A 45 éves Allegri a 2010/2011-es szezon előtt vette át a csapat irányítását, s rögtön az első szezonjában bajnoki címet ünnepelhetett. A következő idényben a második helyen végzett együttesével a Serie A-ban, míg legutóbb a harmadik helyen zárt.

Ez utóbbi ugyan papíron a legrosszabb szezonja volt a Milannal, mégis nagy sikernek tekinthető a bronzérem, mivel tavaly nyáron több kulcsjátékos is távozott, ezért az edzőnek több fiatal játékost is be kellett építenie a gárdába.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.