A cseljabinszki tornán két átalakult együttes szállt vízbe az A csoportban, amelynek tagja még Montenegró és Japán nemzeti gárdája.
A meccset a háromszoros olimpiai bajnokból lett szövetségi kapitány, Benedek Tibor legénysége kezdte jobban, amely – a világliga-finálé honlapjának tanúsága szerint – Varga Dénes, Vámos Márton és Hárai Balázs góljaival vezetett 3–1-re. A második negyedben viszont csak Szivós Márton talált be magyar részről, s az amerikaiak a nagyszünetig feljöttek 4-3-ra.
A harmadik játékrészben aztán megállt a magyar pólós tudomány, az ellenfél ugyanakkor valósággal megtáltosodott, és sorozatban lőtt gólokkal elhúzott 7–4-re. Még mielőtt végzetesen nagy lett volna a különbség, Szivós, majd Bátori Bence szépített, így 7–6-os amerikai vezetésnél indult a befejező nyolcperc.
Amelyben Varga Dénes egyenlített, majd 7–8-nál ugyanígy tett Madaras Norbert, végül pedig a triplázó Varga állította be a 9–9-es eredményt. Döntetlen azonban a világliga szabályainak megfelelően nem lehet, így következtek a büntetődobások. Az ötméteres párbajban is sokáig „ikszre” álltak a felek, mígnem a hatodik párban Madaras hibázott, így összesítésben 15–14-re nyert, s két pontot szerzett az Egyesült Államok, míg Magyarország egy ponttal várhatja a szerdai folytatást, amikor is Montenegró lesz az ellenfél. Benedek Tibor kapitánykodása alatt először kapott ki a válogatott.
Montenegró hasonlóképpen kezdte a vl-szuperdöntőt: az eleve meglepő 10–10-et követően büntetőkkel kikapott a japánoktól.
Eredmény:
Egyesült Államok – Magyarország 9–9 (1-3, 2-1, 4-2, 2-3) – büntetőkkel 6-5