Havi egymilliót ad a kormány, ha olimpiai bajnokot nevel ki az edző

Az elmúlt másfél évben 33 milliárddal több pénz áramlott az öt látványsportágba, s ennek hatására most 50 ezerrel többen fociznak, 6 ezerrel többen kézilabdáznak és 10 ezerrel többen kosárlabdáznak.

NT
2013. 06. 04. 16:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért és ifjúságért felelős államtitkárát Pereszlényiné Kocsis Éva igazgatónő hívta meg az albertfalvai Petőfi Sándor Általános- és Szakközépiskolába, ahol nyolcadikosokkal találkozott. Előadása a nemzedékek közötti összefogás, a sport, valamint a megbecsülés fontosságáról szólt. „Már a sokadik újbudai iskolában vagyok itt, ahová egykor a kiváló kajakos, Kovács Kati is járt, mert fontos, hogy a nemzeti párbeszédet ilyen formában is erősítsük. Lényegesnek tartom a nemzedékek közötti folyamatos kapcsolatot, hogy az ilyen magamfajta kivénhedt politikusok átadják a tudásukat, pozitív és negatív tapasztalataikat a fiataloknak, hogy a gyerekeink már ne kövessék el ugyanazokat a hibákat, amiket mi” – fogalmazott az államtitkár, aki hozzátette: rendszeresen tanít a Rendőrtiszti Főiskolán, de az általános iskolásokkal való találkozást is legalább olyan fontosnak tartja.

Simicskó István szerint a mindennapos testnevelés bevezetése mérföldkő volt a magyar sport történetében, s az első tapasztalatok nagyon kedvezőek. Elmondta, a sport a közjó része, a nevelés egyik legfontosabb eszköze, s ő mint sportért felelős államtitkár igyekszik a gyerekek körében is népszerűsíteni. A sport ugyanis egy olyan varázseszköz, amely a gyerekek jellemének gazdagodását erősíti, hiszen a csapatsportoknak gyakran megmutatkozik gyermekeink jelleme, egyénisége és a közösség iránti felelősségvállalása is. Ezzel a varázseszközzel a nevelése során is élnünk kell, és nemcsak a testnevelés, hanem az osztályfőnöki órák keretében is, tette hozzá.

Az államtitkár szerint a kormány mindent megtesz az egészségesebb nemzedékek felnevelésért, s ugyanakkor a mindennapos testnevelésnek köszönhetően az élsportot és a versenysportot is tudják támogatni, mert a testnevelő tanárok most már naponta találkoznak a diákokkal, így hamarabb észreveszik a kimagasló tehetségeket, és odairányítják őket a klubokhoz. A főváros XI. kerületének országgyűlési képviselőjének előadása során szóba kerültek a kormány más, sporttal kapcsolatos intézkedéseinek hatásai is.

„Az  elmúlt másfél évben 33 milliárddal több pénz áramlott az öt látványsportágba, s ennek hatására most 50 ezerrel többen fociznak, 6 ezerrel többen kézilabdáznak, és 10 ezerrel többen kosárlabdáznak, mint előtte” – árulta el Simicskó, aki beszélt arról is, hogy hamarosan bevezetik az állami edző státuszt, s ennek köszönhetően havi egymillió forintos juttatásban részesülhetnek azok az edzők, akik olimpiai bajnokot neveltek.

Az egyik tanuló kérdésére szó esett a magyar sportolók külföldre vándorlásáról, s az államtitkár ennek kapcsán megemlítette, hogy a kormány a magyar sporttehetségek külföldre távozásának megakadályozására létrehozta a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíját, amelynek keretében 50 reményteljes fiatal tanulhat a hazai felsőoktatási intézményekben, s részesülhet félévenként 1 millió 250 ezer forintos támogatásban.

„Klubot lehet váltani, de hazát nem” – jelentette ki Janics Natasa esete kapcsán Simicskó, majd inkább Radulovics Bojanát hozta fel példaként, aki itthon edzősködik, és büszke arra, hogy a legnagyobb sikereit magyar színekben érte el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.