José Gomes bajnokságot nyerne a Videotonnal

A Videoton vezetőedzője nagyon csalódott lenne, ha a következő bajnokságban nem nyerne aranyérmet a székesfehérvári gárdával.

KG
2013. 06. 04. 12:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 42 éves szakember a klub honlapjának adott interjújában úgy fogalmazott, az Európa Liga rendkívül fontos sorozat a klub és Magyarország számára, ugyanakkor az együttesnek az NB I-es szereplésre is nagyon oda kell figyelnie, mert a bajnoki cím azt jelenti, hogy a következő szezonban már a Bajnokok Ligájában indulhat a csapat.

„Egy olyan klub, mint a Videoton FC, nem elégedhet meg a második vagy harmadik hellyel, mindig az elsőért kell harcolnia” –  mondta José Gomes, aki a gárda tavaszi teljesítményét értékelve kijelentette, jó úton haladnak, s tudják, hogy a szórakoztató futball a legjobb azoknak a szurkolóknak, akik kilátogatnak a stadionba.

A portugál tréner szerint nagyon sok „kitűnően szervezett” csapat, s néhány igazán jó játékos van Magyarországon, az együttesek legnagyobb ellenfelei pedig a rossz minőségű pályák. „Persze vannak kitűnő helyek, de nagyon sok pálya borzalmas, nehéz rajta a folyamatos játék. Márpedig ha jó focit akarsz játszani, ahhoz elengedhetetlenek a jó pályák” – mondta José Gomes, s kiemelte, fontos, hogy jobban védjék a tehetséges játékosokat, mert elsősorban ők állítják elő a minőségi futballt.

A Videoton vezetőedzője szerint lesznek távozók és érkezők is a keretben, de konkrétumokról csak egy-két hét múlva tud majd beszámolni. Az EL első selejtezőkörének kiemeltként vág neki a Videoton, José Gomes ezzel kapcsolatban azt mondta, nem ismerik még az ellenfelüket, de bármelyik csapattal kerülnek szembe, mindenképpen győzni akarnak.

„Előfordulhat, hogy sokat kell majd utazni, de nekünk az a feladatunk, hogy mindent megtegyünk a sikerért. Ahogy tehát az EL-ben sem mondhatjuk azt, hogy esetleg azért teljesítettünk gyengébben, mert nagy távolságokat kellett megtennünk, úgy később a bajnokságban sem takarózhatunk majd azzal, hogy azért vesztettünk el egy meccset, mert az EL-re koncentráltunk.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.