Minden idők legnagyobb világbajnoksága jöhet

Százegy nap múlva, alig több mint egy héttel a NOB közgyűlését követően kezdődik Budapesten az idei birkózó-világbajnokság.

KG
2013. 06. 07. 16:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Papp László Sportarénában sorra kerülő viadal pénteki sajtótájékoztatóján Hegedűs Csaba, a magyar szövetség (MBSZ) elnöke arról beszélt, a cél egyértelműen az, hogy a 2005-ös budapesti világbajnokság színvonalát hozzák, és az akkori siker megismétlődjön. Az idei világbajnokság a NOB kedvező döntése esetén szerinte olyan eseménye lehet majd a sportágnak, mint az 1988-as szöuli olimpia volt az ötkarikás mozgalomnak két csonka olimpia után.

A sportág olimpiai szereplésének veszélybe kerülését Hegedűs most is sokkolónak nevezte, ugyanakkor a NOB februári vészjelzését követő, s azóta is tapasztalható nemzetközi és hazai összefogást is példa értékűnek és lenyűgözőnek tartja. Hangsúlyozta, hogy a NOB végrehajtó bizottságának múlt héten Szentpéterváron hozott, a birkózást a baseball-softball és a fallabda társaságában olimpiára alkalmasnak nyilvánító döntése után továbbra is keményen kell dolgoznia mindenkinek a szeptemberi sikerért.

Az MBSZ vezetője nem tudja elképzelni az olimpiát birkózás nélkül, s ezen véleményének adott hangot Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért és ifjúságért felelős államtitkára is. A politikus szerint szó sem lehet arról, hogy az ókori játékokon is alapsportágnak számító birkózás ne legyen ott a programban, egyúttal azt is jelezte, hogy a magyar kormány teljes mellszélességgel támogatja nem csupán a birkózók olimpiai ügyét, hanem a szeptemberi világbajnokságot is.

A NOB végrehajtó bizottságának februári és májusi döntése a birkózás kivételéről, majd alkalmassá nyilvánításáról nem jelenti azt, hogy az olimpiai program megújításának rendszere hibás lenne – így véli Jacques Rogge, a NOB elnöke.

 

A magyar olimpiai birkózósikerekről itt olvashat bővebben!

Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy Magyarország komoly világversenyeknek adjon otthont, s bizonyítsa, hogy nemcsak sportolói képesek világszínvonalú teljesítményre, hanem az ország rendezésben is kiemelkedő munkára képes. A szeptember 17. és 23. közötti vb-re már 124 nemzet jelezte részvételi szándékát, de Hegedűs úgy véli, 140 ország több mint ezer versenyzőjének szereplése várható. Azaz minden idők legnagyobb birkózó-vb-je lehet a budapesti, melyen az MBSZ első embere a magyaroktól „nem csupán egy aranyérmet vár”.

Mindehhez hozzátette: igazi kuriózumként még az is elképzelhető, hogy a brit Nemzetközösségi Játékok birkózóversenyeit is Budapesten rendezik meg közvetlenül a vb előtt. Az első hallásra meghökkentő felvetéssel kapcsolatban Hegedűs megjegyezte, hogy az ír szervezőknek problémájuk akadt, s néhány napja keresték meg őt az ötlettel, amitől nem zárkózik el, a szövetségben most gondolkodnak a kivitelezés lehetőségén.

A világbajnokság honlapja már elindult, az újságírók akkreditációs kérelmeiket is ezen keresztül adhatják le. A belépők egy hónapon belül kerülnek forgalomba, s Gáspár Tamás, az MBSZ igazgatója jelezte: úgy próbálják kialakítani az árakat, hogy minden érdeklődő számára elérhetőek legyenek a jegyek. A sajtótájékoztatón a magyar csapat éremvárományosai közül ketten, a tavalyi olimpián bronzérmes, idei Eb-n második Hatos Gábor, illetve a kétszeres vb-ezüstérmes Sastin Marianna is izgatottan beszélt a budapesti versenyről, melyen mindkettejük célja a minél fényesebb érem.

„A legutóbbi budapesti vb-n, 2005-ben ezüstérmes voltam, de most nem írnám alá előre a második helyet – mondta Sastin. – Visszatértem eredeti súlycsoportomba, az 59 kg-ba, s nagyon bízom a sikeres szereplésben.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.