Gyurta Dániel tavaly, a londoni olimpián világcsúccsal diadalmaskodott 200 mellen. Talán ennél is nagyobb meglepetést keltett azonban szakmai körökben, hogy 100-on – háromszor is országos rekordot javítva – negyedikként zárt, nagyjából egy ujjnyival maradva le a dobogóról. Még azon melegében ki is jelentette, mostantól nemcsak 200-as úszónak tekinti magát, ám ennek hallatán a mestere, Széles Sándor nem ugrott a nyakába. Inkább a kétlakiság veszélyeit fejtegette, abszolút elméleti jelleggel fel is vetettük neki, 2016-ban, Rióban mit tartana többre: egy aranyat vagy mondjuk két ezüstöt?
Gyurta most, Barcelonában – mondván, inkább nem osztaná meg a figyelmét – előzetesen az egy aranyra szavazott. Részben talán azért is, mert 200-on 2009-ben, Rómában és 2011-ben, Sanghajban is világbajnok lett, és ilyen szinten a mesterhármas egyedi bravúr. Ráadásul dicsőséges olimpia utáni évben különleges önfegyelem és koncentráció szükséges a csúcson maradáshoz, és ha valaki, ezt Gyurta pontosan tudja; 2004-es athéni második helyezése után ugyanis nagy lendülettel indult meg a szárazföld felé, egy ideig semmi biztosíték nem mutatkozott arra, hogy valaha is visszatalál a vízbe.
Végül azt se feledjük, hogy az igazi bajnokok semmilyen versenyszámban nem szeretnek másodikként, harmadikként zárni, ha úgy tetszik, kikapni. Náluk a nemesi rang már kötelez. Darnyi Tamás például az 1993-as sheffieldi Eb-n a viadal kellős közepén vonult vissza, mert bár győzött 400 vegyesen, érezte, 200-on megtépázhatná a nimbuszát a finn Sievinen, ezért általános megrökönyödésre inkább el sem indult. Amivel sajátosan ugyan, de megőrizte a veretlenségét. Egerszegi Krisztina pedig, miután az 1994-es, római vb-n 100 háton megelőzte a kínai He Ci-hong, soha többé nem vállalta a rövidebb távot. Hiába könyörgött neki 1996-ban, Atlanta előtt a fél magyar küldöttség, hiába látta, hogy a két éve még jetit idéző He visszafogyott emberi méretűre, hiába tudta, hogy így már 100-on sem akadna riválisa, nem és nem. Beérte a 200-as elsőséggel.
