A dél-amerikai játékos azért kapta – még áprilisban – a súlyos büntetést, mert a Chelsea elleni rangadón megharapta Branislav Ivanovicot, a londoniak szerb védőjét.
„Nagyon nehéz volt számára a tétlenség. Ahogy az elmúlt hetekben készült a visszatérésére, az fantasztikus” – mondta róla az Old Traffordon sorra kerülő harmadik fordulós összecsapás előtt Brendan Rodgers, a Vörösök vezetőedzője.
A válogatott csatárnak egyébként nem ez volt az első botrányos esete: 2010-ben, még az Ajax játékosaként megharapta Otman Bakkalt, a PSV Eindhoven futballistáját – ezért hét mérkőzésre tiltották el –, és ezt követően ragasztották rá „az Ajax kannibálja” gúnynevet. Suárezt 2011 decemberében nyolcmeccses eltiltással büntették, mert – már liverpooliként – rasszista kijelentésekkel sértegette Patrice Evrát, a Manchester United színes bőrű futballistáját.