„Amire életem eddigi ötven évében nem volt példa: nyilvánosan bocsánatot kérek!” – írta szerdai közleményében az eddigi utolsó magyar világbajnoki gól szerzője. Détári szerint távolmaradására nincs mentség, de magyarázat talán van. Úgy fogalmazott, hogy mielőtt útnak indult volna, olyan pánik lett úrrá rajta, amilyet korábban soha nem érzett.
„A pályán sosem tapasztaltam ilyesmit, a legnehezebb pillanatokban is igyekeztem feltalálni magam, de amikor kedd délelőtt a tükörbe néztem, megrémültem. Egyszerűen leblokkoltam attól, hogy mi vár rám. Az elmúlt hónapokban ugyanis megtettem azt, amit korábban soha: kitárulkoztam. A bemutató napján, az indulás előtti percekben azonban rádöbbentem, más négyszemközt, és megint más többtucatnyi érdeklődő előtt magamról beszélni” – olvasható többek között a 61-szeres válogatott futballista levelében.
A keddi bemutatón a könyvet a társszerző Pietsch Tibor, a Nemzeti Sport főmunkatársa, illetve Buzgó József, a sportnapilap főszerkesztője, Détári jó barátja mutatta be. A 299 oldalas mű Détári játékos- és edzői pályafutását taglalja, valamint betekintést enged családi életébe is.