Elképesztő: megmentették a doppingoló bringás pályafutását

Nyolcról két évre mérsékelték Michael Rasmussen dán kerékpáros eltiltását, mivel önként segítette a doppingellenes hatóság munkáját, és vallomása alapján több új eljárást is indíthattak.

BuL
2013. 09. 27. 9:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 2007-es Tour de France-on éllovasként visszalépett Rasmussen januárban beismerte, hogy 1998 és 2010 között tiltott teljesítményfokozó szereket – tesztoszteront és növekedési hormont – használt, és vérátömlesztéseken is átesett. Akkor jelezte azt is, hogy azonnal felhagy a hivatásos sporttal, s kész együttműködni a nyomozókkal.

A most 39 esztendős Rasmussen a hat évvel ezelőtti francia körversenytől azért kényszerült visszalépni, mert a holléti nyilvántartásban hamis adatokat adott meg a doppingellenőröknek.

Mivel nem ez volt az első doppingügye, ezért nyolc évre tiltották el, amit most az együttműködése révén két évre csökkentettek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.