Hazaérkezett az Európa-bajnokság

Az ünnepélyes megnyitó csaknem kétórás műsorával vette kezdetét csütörtökön a nyolcadik, izsáki négyesfogathajtó-Európa-bajnokság.

TK
2013. 09. 26. 18:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elsőként Mondok József polgármester, egyúttal a szervezőbizottság elnöke köszöntötte a résztvevőket, s ígéretet tett arra, hogy a Bács-Kiskun megyei település kiváló házigazdája lesz az Eb-nek, a 29. Sárfehér Napok rendezvénysorozata pedig kiváló szórakozást nyújt majd az érdeklődőknek, akik így nemcsak sportélményekkel gazdagodhatnak.

„A négyesfogathajtó-Eb hazaérkezett Magyarországra. 1971-ben Fülöp hercegnek, a nemzetközi szövetség akkori elnökének felkérésére Budapest adott otthont az első kontinensviadalnak, innen indult útjára a sportág sikertörténete. A nemzetközi szövetség négy évtized után kezdeményezésünkre ismét életre keltette ezt a nagyszerű sorozatot” – mondta köszöntőjében Lázár Vilmos, a magyar szövetség elnöke, kilencszeres világbajnok kettesfogat-hajtó. A sportvezető kiemelte, Bács-Kiskun megye a magyar fogathajtás bölcsője, négy vb után ezúttal Eb-nek lesz a házigazdája, itt hajtó és hozzáértő közönsége mindig egymásra talál.

Mondok József főszervező (LégrádiFilm)

Budai Gyula, a főtámogató Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy kevés annyira magyar sport van, mint a fogathajtás, s ezt fogják most ünnepelni Izsákon.

Az eseményt Fugli Károly, a nemzetközi szövetség elnökségi tagja, a fogathajtó szakbizottság elnöke nyitotta meg.

A nagy szélben és szemerkélő esőben megtartott megnyitón a szervezők néptáncosok, csikósok, bábolnai harsonások közreműködésével és lovaskocsi-bemutatóval szórakoztatták a közönséget, továbbá jelképesen 2013 postagalambot engedtek szabadon, hogy az Eb jó hírét vigyék szerte a világban.

A kilenc nemzet 34 fogatát, köztük 11 korábbi világbajnokot felvonultató verseny pénteken a díjhajtással kezdődik, szombaton a maratonhajtással folytatódik és vasárnap az akadályhajtással zárul.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.