Storcz Botond szövetségi kapitány elégedett a duisburgi kajak-kenu világbajnokság magyar teljesítményével. Erre minden oka meg is van, hiszen a vasárnap véget ért németországi regattán az utóbbi évek legjobb szereplésével 7 arany-, valamint 5-5 ezüst- és bronzérmet szerzett a válogatott, ráadásul a dobogós helyek közül hét (4-1-2 megoszlásban) olimpiai számban született.
Bár az éremtáblázaton a házigazda németek végeztek az élen nyolc elsőséggel, az olimpiai pontszámítást alapul véve 46–42-re a magyarok „győztek”.
„Ez azért nagy szó, mert a saját »oroszlánbarlangjukban« vertük meg őket – kezdte elemzését Storcz. – A csapat bőven túlszárnyalta a várakozásaimat, hiszen előzetesen nyolc-tíz érmet vártam. Összességében minden szakág jól teljesített.”
A szakágakról külön szólva kifejtette: nagyon örül, hogy férfi kenuban végre ismét van egy sikeres páros az 1000 méteren arany-, 500-on pedig ezüstérmes Vasbányai Henrik, Mike Róbert duó révén, az egy kilométeren szintén győztes, 5000-en második Vajda Attila pedig – ahogy fogalmazott – visszatalált önmagához. A négyes bronzérmét a vb egyik legkellemesebb meglepetéseként jellemezte.
Férfi kajakban a szakember nagyon örült Dombvári Bence K–1 1000 méteren szerzett bronzérmének és annak, hogy az olimpiai bajnok kettős, Dombi Rudolf és Kökény Roland nem eresztett le, hanem harmadik helyével a nagyon erős mezőnyben ismét megmutatta, hogy a legjobbak közé tartozik.
„Egyedül a férfi négyest sajnálom egy kicsit, rengeteget készültek és jól versenyeztek, megérdemeltek volna egy dobogós helyezést” – mondta a Kammerer Zoltán vezette, olimpiai ezüstérmes, ezúttal negyedik egységről Storcz Botond.
Női kajakban Kozák Danuta a tavalyi, londoni diadal után ezúttal is nyerni tudott K–1 500 méteren, a négyes pedig zsinórban negyedszer diadalmaskodott a világbajnokságon.
„Ezek az eredmények önmagukért beszélnek. Tetszett a Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa duó ezüstérme is 500 méteren, ők mélyről jöttek vissza és hatalmasat küzdöttek. A 200 méter most nem sikerült nekik, de ez van” – fogalmazott a kapitány, aki hozzátette: ügyesek, egyre ügyesebbek a kenus lányok is, akik két érmet gyűjtöttek a viadalon.