Megtalálták a magyar sportoló holttestét Kínában

A holttestet egy száz méter magas sziklaszirt tövében találták meg a mentők szerda reggel – jelentette a Hszinhua hírügynökség.

TK
2013. 10. 09. 5:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A holttestet egy száz méter magas sziklaszirt tövében találták meg a mentők szerda reggel – jelentette a Hszinhua hírügynökség. A magyar sportoló keresésére csaknem kétszáz tűzoltót és rendőrt mozgósítottak, akik reflektorok fénye mellett éjszaka is kutattak utána.

A veterán magyar szárnyas ruhás ugró kedden negyedikként ugrott, s már kezdetben egy széllökés eltávolította tervezett útvonalától. Ejtőernyője a szemtanúk elmondása szerint technikai okok miatt nem nyílt ki.

Kováts Viktor a Csiangcsiacsie városhoz tartozó nemzeti parkban pénteken kezdődő világbajnokságra edzett 15 versenytársával együtt. A „madáremberek” 700 méter magas, meredek szikláról elrugaszkodva, speciális szárnyas ruhájukkal siklanak a levegőben, mielőtt ejtőernyővel földet érnek.

Báthori Béla pekingi magyar főkonzul az MTI-nek elmondta, hogy a nagykövetség folyamatosan kapcsolatban áll az illetékesekkel, információk szerint folyamatban van a holttest leszállításra a hegyről. Személyazonosságának hivatalos megállapítására, a családtagokkal a kapcsolat felvételére ezt követően kerül majd sor.

A magyar sportoló 1250 alkalommal hajtott végre ejtőernyős ugrást, és 250 bázisugrás volt mögötte. Szárnyas ruhával 700-szor ugrott. Kováts a szárnyas ugrás háromszoros magyar bajnoka, a svájci Stechelbergben 2012-ben megrendezett ProBase szárnyasugró-bajnokságon a dobogó legfelső fokára állhatott.

A 2. szárnyasruhás-világbajnokságot október 11–13-án tartják azok között a különleges hegyek között, amelyek James Cameron Avatar című filmjében is feltűntek. Tavaly ugyanitt kilenc ország tizenöt sportolója mérte össze tudását.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.