Halmai Gábor, aki mind az 1–7-es, mind pedig az 5–0-s vereséggel végződő ’97-es jugoszláv meccsen játszott, a szerdai Nemzeti Sportnak beszélt arról, válogatott játékosként is gyakran téma volt, hogy „mi megy másként külföldön”.
– Mindenki szinte minden esetben azt felelte, az edzések hasonlók, ám az egymás közötti játékban van különbség – mondta az MTK korábbi játékosa, aki szerint például a Bundesligában „vérre megy a játék, hatalmas a presztízs”. Amikor egy belga csapathoz került, akkor is, mint mondja, „szétrúgták egymást”. – A kreativitás megvan, ez lenne a pont az i-n, csak az i betű nincs meg.
Szerinte a szlovén, a szlovák vagy a bosnyák bajnokságban sincsenek jobb körülmények vagy több gyerek merítésként, csakhogy az alázat, a szemlélet, a mentalitás lök annyit a csapaton, hogy eljutnak egy-egy világeseményre – ugyanis a bosnyákok ott vannak a mostani világbajnokságon, csoportelsőként jutottak ki oda.
Halmai azt látja, a magyar focistát mintha nem bántaná, hogy lefejelik vagy elveszik a labdát tőle, vagy alulmarad egy ütközésben. „Belső késztetés, motiváció kell ahhoz, hogy ez zavarjon.” Halmai Gábornak az az érzése, a magyar játékos beletörődik, hogy mások jobbak, „többiek meg inkább megmutatnák, hogy igen, jobbak, de akkor is legyőzhetők”.
Szerinte a magyar edzőknek nagyobb a tudásuk, mint a külföldieknek, de elmegy az energiájuk a csapat motiválására. Elmesélte, hogy volt egy klubtársa Belgiumban, aki – szerinte – a Honvédban nem ülhetett volna a kispadra sem, de presztízskérdést csinált abból, hogy „ne menjen el mellette senki, ( ) beleőrült, ha kicselezték”.
A volt válogatott labdarúgó a Győr-Maccabi BL-selejtezőn azt látta legnagyobb különbségként a két csapat között – az izraeliek javára, hogy náluk volt vállalkozó szellem, „mindenki úgy játszott, hogy másnap címlapra kerüljön”, a győrieknél viszont „csak tologatták a labdát”.
Halmai ellenben védi a sokat támadott Devecseri Szilárdot, aki gyors, és Guzmics Richárdot is, aki „játszik még színvonalas európai bajnokságban”. A „nagy megoldás” szerinte az volna, ha a gyerekekbe belenevelnék a küzdőszellemet.
Halmai Gábor a jó kapitányról is elmondta a magáét: szerinte az lenne a jó kapitány, aki hiúsági kérdést csinál abból, hogy „csináljon valamit”.
