– Az elmúlt hetek kudarcai, az egyre nagyobb nyomás és a Pécs elleni vereség következtében inkább megkönnyebbülésként hatott, hogy szakított önnel a Ferencváros, vagy még mindig a fájdalom az erősebb?
– Még mindig sokkhatásszerű érzés. Engem nem abból a fából faragtak, hogy néhány kudarc hatására megfutamodjak, feladjam a harcot. Nem adom fel, hiszen akkor nem teljesíteném azt, amire szerződtem. Sajnos az utóbbi hetek nem úgy alakultak a pályán, ahogy terveztük, a Haladás elleni vereség után pedig még rosszabbra fordult a helyzet.
– Hosszú hónapokat töltött Magyarországon, mi az általános tapasztalata a hazai labdarúgást illetően?
– Ha az Akeem Adamsszel kapcsolatos tragédiára gondolok, akkor azt kell mondanom, hogy az orvosi infrastruktúra, a doktorok hozzáállása nem megfelelő, ezen javítani kell. Én pusztán a tapasztalataimat szerettem volna átadni a játékosok magas szintű körülményeinek biztosításához. Higgye el, nem a levegőbe beszélek, én mindig is ezért harcoltam, és harcolok továbbra is. És – bár ezt korábban nem szerettem volna hangoztatni – mivel fizioterapeutaként végeztem az egyetemen, konyítok is hozzá valamennyit.
– És ha a futballszakmai szempontokat vesszük?
– A magyar futballnak korábban ott volt Kubala, Puskás, amikor én fiatal voltam, akkor meg Kiprich, Détári és még sokan, akikre mindig fel lehetett nézni. Ennek a sportágnak tehát nagyon komoly hagyományai vannak Magyarországon. A klubok viszont türelmetlenek a trénerekkel szemben, eredménykényszer alatt dolgoznak az edzők, sok támadás, kritika éri őket. Ez nem a legjobb út. Engem nagyon megbecsültek ittlétem alatt, rendkívül boldog vagyok, hogy itt dolgozhattam, soha nem fogom elfelejteni ezt az időszakot. A zöld-fehér szurkolótábor is fantasztikus volt, így pozitív élményekkel távozom. Köszönöm, hogy megkaptam a lehetőséget.
– No és a ferencvárosi vezetésről is ilyen jó emlékeket őriz? Nem voltak konfliktusaik, mondjuk a rosszabbul sikerült átigazolások kapcsán? Hallani lehetett ilyen híreket.
– Nem volt összeütközésem senkivel. A csapatot viszont elég nehezen tudtuk felépíteni. Martin Klein sajnos nem tudott gyökeret verni, Vaalporttól és Tuijptól pedig többet várt mindenki. De ott van Besic vagy Leonardo, akik viszont magas szintű teljesítményt nyújtanak. Holman Dávid rendkívül ígéretes tehetség, de neki is időre van szüksége, ahogyan a többi ifjú titánnak, akik a kezdőcsapat közelébe kerültek.
– Milyennek írná le a hazai csapatok teljesítményét, volt, amire egyáltalán nem számított?
– A Ferencvárossal mindig támadófutballt kívántunk játszani, de ez a magyar bajnokságban szinte lehetetlennek bizonyult. Az ellenfelek jó része úgy ment fel a pályára, hogy kilenc emberrel védekezett. A Pécs elleni meccsünkön ez tökéletesen látszott. A támadófoci felvállalásával belesétáltunk néhány vereségbe. Nekem még lett volna türelmem a folytatáshoz, de a klub másképp döntött.
– A szezon elejétől azt hangoztatja, hogy a Fradi megnyerheti ezzel a kerettel a bajnokságot. Most is tartja ezt?
– Jól sikerült a felkészülésünk, így nagy reményekkel vártam a bajnokságot. Még most is hiszek benne, hogy befuthat az első helyre a csapat, annak ellenére hogy jelenleg a hetedik helyen áll. Egy-két győzelemmel könnyen elindulhat fölfelé a Fradi.
– Korábban a holland és az osztrák labdarúgásban is dolgozott. Mit lát a legkomolyabb különbségnek, ha összeveti előbbi kettőt a magyarral?
– A magyar közegben rendkívül negatív a szakemberek hozzáállása, és sokakból hiányzik a kellő becsvágy, annak dacára, hogy elképesztő hagyományokkal büszkélkedhet az ország. Ausztria csak álmodik ilyen múltról. Ugyanakkor ami Ausztriában vagy Hollandiában alapvető, azért Magyarországon megharagszanak: itt senki sem bírja a kritikát. Nem mernek belenézni a tükörbe, és elutasítják az építő jellegű hozzászólásokat. Hollandiának nagyszerű labdarúgói vannak, de ők is egyre csak jobbak akarnak lenni. Ehhez elengedhetetlen, hogy az ember szembenézzen a hibáival. Ausztriában pozitívabban látják a dolgokat az emberek, és nagyobb eltökéltséggel látnak munkához. Ha a fantasztikus hagyományokhoz társítani lehetne ezt a pozitív hozzáállást és az ambíciót, akkor véleményem szerint három éven belül kilábalhatna a magyar futball a hullámvölgyből.
– Hogy érzi, lesz még önből klubedző Magyarországon?
– Még nem látok tisztán ezen a téren. Most be kell, hogy gyógyuljanak azok a sebek, melyeket a szerződésem felbontása okozott. Egyelőre annyi biztos, hogy a napokban összecsomagolok, és hazatérek Hollandiába. Egyvalamit azonban mindenkinek üzenek: én nem adom fel a harcot, és mindig küzdeni fogok azért, hogy a játékosok jobb körülmények között végezhessék a munkájukat. Ha ez éppenséggel az orvosi ellátásra vonatkozik, akkor ott kell odatennem magam.
