– Milyennek írná le a hazai csapatok teljesítményét, volt, amire egyáltalán nem számított?
– A Ferencvárossal mindig támadófutballt kívántunk játszani, de ez a magyar bajnokságban szinte lehetetlennek bizonyult. Az ellenfelek jó része úgy ment fel a pályára, hogy kilenc emberrel védekezett. A Pécs elleni meccsünkön ez tökéletesen látszott. A támadófoci felvállalásával belesétáltunk néhány vereségbe. Nekem még lett volna türelmem a folytatáshoz, de a klub másképp döntött.
– A szezon elejétől azt hangoztatja, hogy a Fradi megnyerheti ezzel a kerettel a bajnokságot. Most is tartja ezt?
– Jól sikerült a felkészülésünk, így nagy reményekkel vártam a bajnokságot. Még most is hiszek benne, hogy befuthat az első helyre a csapat, annak ellenére hogy jelenleg a hetedik helyen áll. Egy-két győzelemmel könnyen elindulhat fölfelé a Fradi.
– Korábban a holland és az osztrák labdarúgásban is dolgozott. Mit lát a legkomolyabb különbségnek, ha összeveti előbbi kettőt a magyarral?
– A magyar közegben rendkívül negatív a szakemberek hozzáállása, és sokakból hiányzik a kellő becsvágy, annak dacára, hogy elképesztő hagyományokkal büszkélkedhet az ország. Ausztria csak álmodik ilyen múltról. Ugyanakkor ami Ausztriában vagy Hollandiában alapvető, azért Magyarországon megharagszanak: itt senki sem bírja a kritikát. Nem mernek belenézni a tükörbe, és elutasítják az építő jellegű hozzászólásokat. Hollandiának nagyszerű labdarúgói vannak, de ők is egyre csak jobbak akarnak lenni. Ehhez elengedhetetlen, hogy az ember szembenézzen a hibáival. Ausztriában pozitívabban látják a dolgokat az emberek, és nagyobb eltökéltséggel látnak munkához. Ha a fantasztikus hagyományokhoz társítani lehetne ezt a pozitív hozzáállást és az ambíciót, akkor véleményem szerint három éven belül kilábalhatna a magyar futball a hullámvölgyből.
