– Hányadszor találkozott régi „haragosával”, a grúz Chadajával?
– Hú, nem is tudom, nem számoltam, de nagyon sokszor.
– A londoni olimpia elődöntőjében sokkal akciódúsabb mérkőzésen verte, mint most a fináléban, amikor csak az intések döntöttek. Mi lehetett ennek az oka?
– Bizonyára az, hogy annyira ismerjük egymást. Mégis csodálkozom némiképp, mert ahogy végig követtem a teljesítményét, nagyon jó formában volt, én viszont az első meccseimen kissé tompának, darabosnak éreztem magamat. Siettetni akartam az akciókat, s olyan kockázatokat vállaltam, amiket nem kellett volna. Aztán Gyuri bácsi (Struhács György szakágvezető – a szerk.) elmagyarázta, hogy türelmesnek kell lennem, felesleges követnem az ellenfelek mozdulatait, inkább a sajátjaimat tökéletesen végrehajtanom.
– Ezzel tudott a vb- és Eb-második, olimpiai harmadik grúz kiválóság fölé kerekedni?
– Ezzel, meg azért a hazai pálya előnye is számított, hiszen viszonylag hamar összeszedett két intést, ilyen gyorsan máskor nem feltétlenül kapta volna meg.
– S ön miért kaptam a második figyelmeztetését?
– Mert megfogtam a mezét. Vita nélkül így volt, de jól tettem, mert különben akciót csinált volna, így azt megakadályoztam.
– Mit tervezett a rangadóra, s mit sikerült ebből megvalósítania?
– Lentről el akartam dobni, amikor meg engem küldtek le, fel akartam állni. Az egyik fele sikerült, pont a dobás nem.
– Mennyire más volt úgy birkózni, hogy nem kellett lefogynia 66 kilóra, hanem az új 71 kg-os kategóriában versenyezhetett?
– Nagyon jólesett, hogy nem kellett fogyasztanom, de azt éreztem, hogy így viszont nem dobálom annyira az ellenfeleket. Erre a súlycsoportra is ki kell dolgoznom a megfelelő taktikámat.
