– Mondhatjuk, hogy a kedvenc országa Finnország? Hat éve Tamperében, most meg Vantaában szerzett Eb-címet – fordultunk a Ferencváros klasszisához.
– Tényleg még közelebb került a szívemhez ez a hely, de van egy olyan érzésem, a közeljövőben nem rendeznek olimpiát vagy vb-t errefelé. Úgyhogy azért remélem, lesz még olyan ország, ahol nyerni tudok.
– Összehasonlítaná egymással a két kontinensdiadalát?
– Nem nagyon lehet, annyira különbözött a helyzet. 2008-ban abszolút meglepetésnek számított a győzelmem, az volt az első Eb-m, s csak titkon reménykedtem az éremben. Most viszont az esélyesek közé tartoztam, miközben a birkózás jelentős változáson ment keresztül a szabályok és a súlycsoportok területén is. Azt mondhatjuk, jelenleg mindenki keresi a helyét.
– Amit ön a 80 kilóban talált meg, ez viszont nem olimpiai súlycsoport. Melyik kategóriában tervezi a jövőjét?
– Harmincéves elmúltam, s minél idősebb az ember, annál nehezebben fogyaszt. Bár a 74 helyett 75 kg-ban húzták meg az új határt, így nyertem egy kilót, abban maradtunk az edzőimmel, hogy az Eb-ken 80 kg-ban, a vb-ken 75-ben indulok. Ám ez azért még nem biztos, szólnak érvek amellett is, hogy az őszi világbajnokságra se fogyasszak le, hiszen korábban emiatt értek sérülések.
– Valóban, a 2012-es londoni olimpián szemtanúja voltam, amikor szétment a térde, aztán tavaly is megsérült, így ki kellett hagynia a hazai rendezésű világbajnokságot. Ilyen pechszéria után milyen érzés volt újra a csúcsra jutni?
– Nagyszerű, hiszen sokáig semmi sem jött össze, mindig elcsúsztam valamin, s már nagyon ki voltam éhezve a sikerre. Mivel nem kellett fogyasztanom, figyelnem a tíz-húsz dekákra, megkönnyebbültem, sokkal jobb testi és lelki állapotban birkózhattam.
A teljes interjút a Magyar Nemzet keddi számában olvashatja.
