A három magyar BL-diadal alkalmával eddig mindig az elődöntő jelentette a legkeményebb próbát. A Vasas 1982-ben a világ legerősebb klubjának számító, addig nyolcszoros BEK-győztes Szpartak Kijevvel mérkőzött, és nem kis részben annak köszönhette sikerét, hogy a Fáy utcában a csúcsrangadó előtti napokban táncversenyt rendeztek, és az iszonyatosan csúszó parketthez csak a magyaroknak volt idejük és alkalmuk hozzászokni, a szovjeteknek – akkor még nem ukránoknak – nem. A Dunaferr 1999-ben az évtized „világválogatottjával”, az osztrák Hypóval ütközött meg a négy között, és a hazai visszavágó utolsó nyolc percét 4-0-ra nyerve, a rendes játékidőt követő, infarktusos büntetőpárbajban evickélt tovább. Az ETO tavaly ugyancsak a sírból hozta vissza a román Oltchim Valcea elleni, hazai, azaz veszprémi összecsapást, és mindez bizony óvatosságra int.
Különösen azért, mert a nőknél az idén vezették be a férfiaknál 2010 óta roppant sikeres Final Four intézményét, ami azt jelenti, hogy az oda-visszavágós párharcok helyett két napon belül egymásnak esik a legjobb négy, a küzdelmek így nem 120, hanem 60 perc alatt dőlnek el. Így pedig minden esetlegesebb, egy-egy ötperces görcs vagy elbambulás is jóvátehetetlen, és ez mindig az aranyvárományos helyzetét ingatja az esélyleső javára. Az pedig aligha kétséges, hogy Görbiczék a favoritok. Hisz tavaly is nyertek, azóta Katarina Bulatovics személyében még egy gólgép szállt be a termelésbe, az idei BL-sorozat egyetlen veretlen csapata az ETO, a Papp László Budapest Sportaréna szombaton és vasárnap is hazai pálya, és így tovább.
Azaz, éppenséggel ne így, mert a riválisok se kikapni jönnek, és a mieink számára az egyik fő veszélyforrás, ha elhiszik, hogy favoritok. A szombati elődöntős vetélytársat, a Midtjyllandot pénteki írásunkban már kiveséztük, így azt is megállapítottuk, hogy ereje csapategységében és rohanós stílusában rejlik, játékosai egyénileg nem extraklasszisok. Nem véletlen, hogy több mint 18 ezer sportbarát szavazatai alapján az idei BL-válogatottban 3-3 győri (Görbicz, Amorim, Bulatovics) és podgoricai (Woltering, Lazovics, Mehmedovics) mellett két szkopjei (Djokics, Radicsevics) sztár kapott helyet – azért nyolcan, mert Lazovicsot a legjobb védő pozíciójára jelölték –, dán viszont egy sem.
Úgyhogy elábrándozhatnánk azon, milyen szép lenne vasárnap felülmúlni a Podgoricát a 2012-es, vesztes finálé, az idei két döntetlen, és Milena Knezevics Görbicz Anita elleni, merénylettel felérő lefejelése, valamint az irányító kétmeccses, kegyelemmel felérő „büntetése” után; másrészt, a három exgyőrit, Djokicsot, Radicsevicset és Lekicset felvonultató Vardar Szkopje elleni derbi is különleges, bizsergető lehetőség. Csakhogy először a Midtjyllandot kell legyűrni, és ne feledjük, amit a bevezetőben állítottunk: az elődöntő nehézségeit. Ambros Martín, az ETO mestere máris „táncba hívta” a szurkolókat, amikor kijelentette: „Ha kell, a drukkerek átsegítenek minket a holtponton.”
Még szerencse, hogy ehhez a pályán is megvannak a megfelelő alanyok. Ennél már csak az lenne kedvezőbb, ha ezúttal elmaradna a holtpont.
A program
szombat: elődöntők: Győri Audi ETO – Midtjylland 15.00, Vardar Szkopje – Buducnost Podgorica 17.30
vasárnap: a 3. helyért 14.30, döntő 17.00.
