Rosszabb előjelekkel már nem is várhatta volna a trónfosztásra ácsingózó Szolnok a vízilabda bajnoki döntő negyedik mérkőzését. Először is, 2-1-re vezetett a hevesi csapat a három nyerésig tartó fináléban. Másodszor: az amúgy is jobban álló Eger játszott otthon, habár ez a tény semmit sem jelentett az eddigi három összecsapáson, mindig a vendégek győztek. Harmadszor: Kis Gábornak, a Tisza-partiak olimpiai bajnok centerének nem volt rendben a szeme. Negyedszer: a világbajnok balkezes Vámos Márton az egész sorozat alatt sérült volt, most sem játszott. Ötödször: Sztefan Mitrovicsnak, a vendégek szerb gólkirályának begyulladt a nyakán a nyirokcsomója, belázasodott, ő sem játszhatott.
„Ennek ellenére nekimegyünk az Egernek, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle”, mondta Kovács István, a látogatók edzője.
Gór-Nagy előnygólja nyitotta a meccset, miután a labda a hálóban landolt, a góllövő még bele is fejelt védőjébe... Szóval, látszott, ez nem babazsúr...
Török ejtéssel egyenlített, sőt, Jansik Dávid fórból meg is szerezte a vezetést a vendégeknek. Nem hosszú időre, Biros, a háromszoros olimpiai bajnok hazai csapatkapitány kibombázta a jobb felső sarkot előnyből, helyreállt az egyensúly. De Gocics ismét a Szolnokot juttatta vezetéshez, szó sem volt arról, hogy Kovács István csapata feladta volna a meccset. Sőt, eddig sokkal jobban játszottak Hosnyánszkiék. Olyannyira, hogy Kis Gábor remek gólt húzott, 2-4. A döntő felfedezettje, Kovács Gábor hatalmas akciógóllal szépített, 3-4. S miután Alekszics büntetőjét kivédte Bisztricsányi, minimális szolnoki vezetéssel fejeződött be az első játékrész.
Hatalmas ziccert hibáztak az egriek, amit Török Béla előnygóllal büntetett (3-5). Sokkal jobban „haraptak” Kovács István fiai, de Graham felhozta a hazaiakat (4-5). Hosnyánszki ismét növelte az előnyt (4-6), sőt, még tovább is, mindkétszer emberfórból (4-7). Zavarodottan, tétován pólózott az Eger, mintha megbénult volna a nagy lehetőség kapujában. Most a házigazda jutott ötmétereshez, Biros ezt be is verte (5-7). Érezni lehetett a hazai pálya előnyét, de Gór-Nagy mellé bombázta a fórt. Decker Attila egyre jobban védett, Török Béla pedig önmaga harmadik, a Szolnok nyolcadik gólját dobta, ráadásul akcióból, Bisztricsányi feje fölé. Ebben a hazai kapus is benne volt. (5-8).