Az MLSZ elnöksége elutasította az NB I. bizottságnak az első osztály létszámemelésére vonatkozó javaslatát – olvasható a szövetség weboldalán. Az elnökség azzal indokolta a döntést, hogy a magyar labdarúgás gazdasági ereje jelenleg nem bír el fenntartható módon 16 élvonalbeli csapatnál többet, és az irány sokkal inkább a létszám csökkentése lenne, ugyanis egy kisebb bajnokság esetén kevesebb felé oszlanának a bevételek, ami nemzetközi szinten növelheti a csapatok versenyképességét.
A weboldal beszámolója szerint az MLSZ határozott arról is, hogy az utánpótlás-bajnokságok egyes korosztályaiban alsó- és felsőházi rájátszásos rendszerre térnek át a következő bajnoki évtől, valamint a 2014–15-ös bajnokságban nem szervezik meg az U21-es bajnokságot.
Az elnökség meghallgatta Pintér Attilának, a magyar válogatott szövetségi kapitányának napirenden kívüli beszámolóját is a finnek és a dánok ellen vívott mérkőzések szakmai tapasztalatairól. Pintér kiemelte, hogy az eddigi összetartások hasznosnak bizonyultak, ezért ezek folytatására kiemelten szükség van.