Agyast e ponton megkértem, ha lehet, ne hasonlítsa össze a Fradit és a Diósgyőrt a német és az argentin válogatottal, mert ez még a Böfögő (Agyasék törzskocsmája) közönségéhez képest is igen méltánytalan húzás lenne, de megnyugtatott.
– Dehogy hasonlítom. Más sportág, kezdem elfogadni. Elfogadtuk már hokiba’, amikor sz*rrá fagytunk a Kisstadionban a Fradi–Dózsán, pedig az orosz–csehszlovák meccshez képest olyan volt a tempó, mintha térdig forró zsírba’ korcsolyáztak volna. Elfogadtuk kosárlabdába’ is, és itt matyizunk azokon az amerikai légiósokon, akik otthon a McDonald’sben tányért mosogatnának. Most már el kell fogadni fociba’ is, mert ha nem, soha többet nem tudunk megnézni egy magyar meccset se. De legalább a máltai artistákat agyon kellene verni. Jó, a Diósgyőr agyon is verte őket, de ennek a Birkakajának [helyesen persze Birkirkara, valószínűleg Agyas is tudja] a kapusa szerintem megfogadta, hogy három gólt fog benyelni a rövidbe, különben ilyen fogalmatlan nem lehet. A Szivics meg [a DVTK edzője] erre elkezd arcoskodni, amiért az első meccs után csesztették őket, és azt nyilatkozza, hogy fizetni a desszert után szokás. Hát, öcsém, ha ez volt a desszert, akkor nagy a baj. Mert ez egy normális csapatnak még csak előétel, annak is elég soványka, mondjuk zsírosdeszka. A Fradiról meg ne is beszéljünk! Pedig ennél a Dollnál normálisabb külföldi edző itt még nem volt, nem vetít, nem okoskodik, nem hisztizik, de hogy ezekből a gyíkokból hogy fog csapatot csinálni, azt ember nem tudja. A Gázpalack szünetbe’ el is ment, mert azt mondta, erre még inni se tud. Az Egér már ettől megkönnyebbült, és utánakiabált, hogy jó kedvre k*rva könnyű piálni, arra az amatőrök is képesek. De legalább mi legyünk profik! Na, helló!
